Felhőszakadás jöhet
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat Tolna megyében a nap második felében, figyelmeztet honlapján az
TovábbIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat Tolna megyében a nap második felében, figyelmeztet honlapján az
TovábbVéget értek a XIX. Tűzkakas Országos Tűzoltó Strandfocibajnokság selejtezői. Harminchat csapat több mint száz mérkőzésen küzdött meg a döntőbe való
TovábbSúlyos közlekedési baleset történt Paks és Dunakömlőd között a 6-os főúton délután fél négy körül, egy Skoda személygépkocsi és egy
TovábbCsalás miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya V. István ellen, aki egy paksi bevásárlóközpont parkolójában csalta lépre áldozatát.
TovábbHa egy kisgyermek úgy nő fel, hogy van egy fája, ahhoz érzelmileg kötődni fog és később is szeretettel fordul majd
TovábbA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét közzétette a tízmillió forint feletti adótartozással rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók listáját. Ezúttal
TovábbA harmadánál tart csak az őszi búza aratása Tolna megyében. A gyakori esőzések miatt idén szokatlanul lelassult a betakarítás, amikor
Tovább17:30 Mindennapi történetek – tűzoltók 18:00 Paletta – kulturális magazin (ism.) 18:30 „Segítnék kiabálni néked…” – vallási magazin (ism.) 19:00
TovábbJúlius végén több ízben ellenőrzik a gyorshajtókat Pakson és környékén. Paks és Szekszárd között a 6-os főúton mozgó ellenőrzés lesz,
TovábbÚjra amerikai grillestet szervez július 26-án szombaton 18 órás kezdéssel az Erzsébet Nagy Szálloda, az esemény keretében Tom White és
Tovább