Közélet Közelről – 2021.05.14. – Süli János

A városban és környékén járva már igen sok helyen látható a nyoma az atomerőmű-beruházással párhuzamosan zajló fejlesztéseknek, sorra épülnek az újabb és újabb lakóépületek, zajlik a minisztériumi épület átalakítása és a környékbeli utak felújítása is. Hogy ezek a beruházások hol tartanak, és melyek a közeljövő térségfejlesztési feladatai, erről is beszélgettünk Süli János miniszterrel a Közélet Közelről című magazinunkban.

Tovább

Rendkívüli fizikaóra a Roszatom kiállításán

Az orosz atomenergetikai ipar háromnegyed évszázad alatt elért eredményeit mutatja be az „Atomkor. 75 év az emberek szolgálatában” című jubileumi kiállítás, amely szeptember 25-én nyílt meg a Városháza előtti téren. A kiállítás nagyon népszerű, szervezett csoportok is látogatják, október 14-én az Energetikai Technikum és Kollégium diákjainak tartott rendkívüli fizikaórát Hárfás Zsolt energetikai mérnök.

Tovább

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

Középiskolások és műszaki képzésben részt vevő egyetemisták pályázatait várják a programban, amely a szakok és egyetemek számát tekintve is bővült. A pályázati programban megjelölt intézmények tanulói 2020. október 26-ig jelentkezhetnek a Paks II. Zrt. ösztöndíjprogramjára, amennyiben tanulmányi eredményük átlaga eléri az előírt szintet és pályázatuk megfelel a meghatározott kritériumoknak. Az ESZI-ben tanuló nyertes pályázók két féléven keresztül fél évente bruttó 75 ezer forintot kapnak, a felsőoktatási intézményben tanulók pedig tanulmányaik befejezéséig félévenként bruttó 300 ezer forint összegű ösztöndíjban részesülnek.

Tovább

Fontos mérföldkőhöz érkezik a Paks II. projekt

Rövidesen benyújtják a létesítési engedély iránti kérelmet. A nukleáris hatóságnak 15 hónapja lesz az értékelésre. Ezzel párhuzamosan – három hónappal később – elkezdődhet a talajelőkészítő munkák engedélyezési eljárása is. Annak érdekében, hogy a térségben élők első kézből értesüljenek arról, hogy elkezdődik a projekt történetének e fontos szakasza, a 2015. évihez hasonló lakossági fórumsorozatot tartanak. Az atomerőmű építésének legkomplexebb engedélyezési eljárásáról a Paks II. Zrt. megújult honlapján és különböző kiadványok segítségével is tájékozódhatnak majd a projekt iránt érdeklődők.

Tovább

Szinergia – 2020.01.23. – Süli János

Új műsorral jelentkezik a Telepaks. A Szinergia elnevezésű magazinunkban az atomerőmű-bővítés kapcsán beszámolunk a várost és a környező településeket érintő gazdasági, energetikai, környezetvédelmi, térségfejlesztési hírekről és eseményekről. Az első adásban Süli János bővítésért felelős miniszterrel beszélgettünk a Paks II. projekttel kapcsolatos aktualitásokról.

Tovább

Közélet Közelről – 2019.10.21. – Dr. Becskeházi Attila

A Paks II. beruházást kiszolgáló infrastruktúra kiépítése igen összetett feladat. A megvalósításban a térségben lévő erőforrásokra is számítanak. Az évszázad beruházásaként is emlegetett atomerőmű építés komoly fellendülést hozhat Pakson és a környező megyékben. Útfelújítások, egészségügyi és oktatási fejlesztések valósulnak meg. A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásához kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztésért, innovációért és lokalizációért felelős államtitkár, dr. Becskeházi Attila azt mondta szervezetek, intézmények, önkormányzatok sokaságát érintő együttműködés szolgálja azt, hogy a régió kivehesse részét a projektből és élvezze annak előnyeit.

Tovább

Az atomerőművek életciklusának fontos szakasza az előkészítés, engedélyezés

Az atomerőművek életciklusának fontos szakasza az előkészítés, engedélyezés, ahol (mint az összes többi szakaszban is) a nukleáris biztonság minden más szempontot megelőz –hangsúlyozta a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgató-helyettese, engedélyezési és felügyeleti igazgatója, Horváth Miklós. A két új atomerőművi blokk létesítésével és üzemeltetésével megbízott cég vezérigazgató-helyettese arról is beszélt, hogy a fizikai munkavégzés az építéshez szükséges áramot biztosító transzformátor-állomás megépítésével vette kezdetét.

Tovább