Bravúros játék kell a DVSC ellen
Egygólos hátrányból várja a Paksi FC a Liga kupa döntőjének visszavágóját. Az egylet már azzal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hogy
TovábbEgygólos hátrányból várja a Paksi FC a Liga kupa döntőjének visszavágóját. Az egylet már azzal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hogy
TovábbÁprilis 6-án 17 óra 30 perckor játssza a Paksi FC a DVSC csapata ellen a Liga Kupa döntő első mérkőzését
TovábbÁprilis 12-én csap össze a Paksi FC a Debrecen csapatával a Liga Kupa döntő második mérkőzésén. Az ellenfél nagyon erős
TovábbNyolc magyar versenyző vett részt a hétvégi boszniai dzsúdó Európa-kupa viadalon, közülük két paksi sportoló is dobogóra állhatott. Csoknyai László
TovábbAz MLSZ Versenybizottsága csütörtök délután megtartotta a Liga Kupa döntőjének sorsolását. Ennek értelmében az első mérkőzésre idegenben, Debrecenben kerül sor
TovábbMészáros Istvánt választották a szerdai Liga Kupa mérkőzés legjobbjának. A paksi futballista az első negyedet nem mondhatta a magáénak, de
Tovább