Mit nézzünk ma?
Május 16-án 10 órakor az Óvodás bérlet 7. előadásának keretében a Csipkerózsika című bábelőadást tekinthetik meg az érdeklődők Kiss Erzsi
TovábbMájus 16-án 10 órakor az Óvodás bérlet 7. előadásának keretében a Csipkerózsika című bábelőadást tekinthetik meg az érdeklődők Kiss Erzsi
TovábbÁprilis 27-én 19 órakor a Tavaszi bérlet 1. előadásának keretében A hattyú című vígjáték lesz a budapesti Új Színház előadásában
TovábbAki nem látta volna a Pápa-Paksi FC összecsapást, hétfőn 17 óra 30 perctől bepótolhatja a TelePakson. A híradó után a
TovábbMárcius 7-én 18 órakor S. Benke Éva „A lírikus és epikus Kosztolányi” című előadásával várja az irodalom kedvelőit a művelődési
TovábbA híradó után hétfőn közéleti műsorral is jelentkezik a paksi televízió. Kovács Tibor magazinjában a vendég ezúttal Török Ferenc, a
TovábbFebruár 16-án 17 órakor a Megaagy című amerikai animációs filmet vetítik a művelődési központ színháztermében. Az ötletes történet sajátos humorával
TovábbDávid Ildikó sajtóreferens és Czink Dóra turisztikai referens lesznek Kovács Tibor vendégei a TelePaks Közélet közelről című magazinjának hétfőn jelentkező
TovábbPaletta című kulturális magazinjával jelentkezik csütörtökön 19 óra 15 perckor a TelePaks. A műsor első felében sárközi és a helyi
TovábbA TelePaks Közéleti magazinjának hétfői adásában vendég lesz Spiesz József, a Dunakömlődi Településrészi Önkormányzat, illetve Kern József, a Külső Városrészek
Tovább8 ezer hektár van jelenleg víz alatt Tolna megyében. A szakemberek szerint, a megelőzésre és a védekezésre kell az idén
Tovább