Police Café a főutcán

Két napon át várta a Police Café az érdeklődőket a paksi rendőrkapitányság épülete előtt. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kisbuszában, egy kávé elfogyasztása mellett bűnmegelőzési javaslatokat hallgathattak meg az arra járók, akik biztonságtechnikai eszközök használatába is betekintést nyerhettek. Folyamatos volt ezeken a napokon a bike safe akció is, amelynek keretében kerékpár-regisztrációra adódott lehetőség.

Tovább

Jelentkezzen aki ismeri

Holttest a Duna paksi szakaszán! A rendőrség most a lakosság segítségét kéri, október hatodikán ugyanis egy ismeretlen nő holttestét találták meg a folyónál. Iratok híján egyelőre nem sikerült beazonosítani az áldozatot. A rendőrség szerint a körülbelül 165-170 centiméter magas, 30-40 év közötti, barna hajú, barna szemű nőnek 36-37-s méretű a lába. Fekete fűzős cipőt, fekete nadrágot, fekete színű kabátot viselt, fülében a nyomozók aranyszínű, kékköves fülbevalót találtak. A hatóság kéri, hogy aki a rajz alapján felismeri a nőt jelentkezzen a rendőrségen.

Tovább

Jelentkezzen, aki ismeri

Holttest a Duna paksi szakaszán. A rendőrség most a lakosság segítségét kéri, október hatodikán ugyanis egy ismeretlen nő holttestét találták meg a folyónál. Iratok híján egyelőre nem sikerült beazonosítani az áldozatot. A rendőrség szerint a körülbelül 165-170 centiméter magas, 30-40 év közötti, barna hajú, barna szemű nőnek 36-37-es méretű a lába. Fekete fűzős cipőt, fekete nadrágot, fekete színű kabátot viselt, fülében a nyomozók aranyszínű, kékköves fülbevalót találtak. A hatóság kéri, hogy aki a rajz alapján felismeri a nőt, jelentkezzen a rendőrségen.

Tovább

Police Café Pakson

Bűnmegelőzési tanácsokat kaphattak a lakosok egy kávé elfogyasztása közben a Paksi Rendőrkapitányság parkolójában. A hatóság prevenciós munkatársai egy speciálisan kialakított kisbusszal, a mobil bűnmegelőzési centrummal kitelepülve várták az érdeklődőket. Ugyanitt a Bike Safe nevű program is zajlott, a kerékpárokat regisztráltatni lehetett egy országos rendszerben. A program keddi állomásán Szabó Péter, Paks polgármestere Végh Lajossal, Paks rendőrkapitányával egyeztetett a város közbiztonságáról és az elmúlt időszakról.

Tovább

Kerékpárokat regisztrált a hatóság

Mintegy félszáz kerékpáros regisztrált a rendőrség bikesafe elnevezésű programján. Az akciót pénteken tartotta a hatóság Pakson. A regisztráció lényege, hogy a kétkerekűek a legfontosabb adatokkal bekerülnek egy rendszerbe, így lopás után, ha előkerül, könnyen beazonosítható és hamar visszakerülhet a tulajdonoshoz. A bikesafe programban a biciklik egyedi matricát is kapnak, az akció a városban töretlenük sikeres.

Tovább