Célkeresztben a biztonságos rollerezés

Műszaki áruházak bevonásával igyekszik felhívni a rendőrség a figyelmet az elektromos rollerek biztonságos használatára. A két keréken guruló közlekedési eszközök egyre népszerűbbek, ugyanakkor nem veszélytelenek. A szabályok megismerése céljából a Tolna Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság tájékoztatókat juttat el azokba az üzletekbe, ahol elektromos rollereket is forgalmaznak.

Tovább

Átvette a kivitelező a munkaterületet

Hamarosan kezdetét veszi a Kurcsatov utcai tömbbelső III. ütemű felújítása. 3160 négyzetméteres szakaszon térköves burkolatot kapnak a járdák és a parkolók, a Móricz Zsigmond utcát pedig 103 méteren leaszfaltozzák. Közvilágítási hálózat rekonstrukciójára is sor kerül, 12 új lámpa felszerelésével. Telepítenek még több mint 2500 cserjét és évelő növényt és 18 darab fát. A munkaterület átadáson elhangzott az is, hogy a kivitelező kisebb szakaszokra osztja a projektet, annak érdekében, hogy biztosított legyen az itt élők közlekedése.

Tovább