Elmarad a január 13-ra meghirdetett Vízkereszti Kaland Gerjenben

A település polgármestere arról tájékoztatott, hogy a Duna magas vízállása miatt el kellett tolni a hétvégi jeges csobbanást. A rendezvény pótlását illetően két lehetséges dátumot jelöltek meg a szervezők, így az is előfordulhat, hogy februárban kerülhet sor a hideg vizes fürdőzésre. A szervezők azt ígérik, időben fogják majd jelezni, ha kiderül az új időpont.

Tovább

Jelmezben is fürdőztek

Ismét megrendezték Gerjenben a jeges csobbanást január 21-én. A program a délelőtti futást követően délután ismét a hideg fürdőzéssel folytatódott. A pár fokos Dunában ezúttal is sokan mártóztak meg, a település polgármestere szerint évről évre egyre sikeresebb a rendezvény. Voltak, akik 2023-ban is jelmezben csobbantak.

Tovább

Ismét jeges csobbanásra várják az érdeklődőket

Az alig pár fokos Dunába csobbannak majd bele a legbátrabbak január 21-én Gerjenben. A Jeges Kaland elnevezésű program délelőtt 10 órakor futással indul, majd 12:30-kor mártóznak meg a fürdőzni vágyók. A rendezvény ideje alatt forró teával, szendviccsel és forralt borral is készülnek szervezők. A programra minden érdeklődőt várnak.

Tovább

Jeges fürdőzés Gerjenben

A hétvégén ismét bemerészkedtek a legbátrabbak az alig pár fokos Dunába. A Vízkereszti kaland ezúttal is a gerjeni kompkikötőben várta az érdeklődőket. A hó és az erős szél ellenére 31-en fürödtek meg a jéghideg folyóban. A jeges csobbanáson kívül terepfutás is várta a résztvevőket szombaton, 59-en teljesítették az Atomenergetikai Múzeum és Gerjen közötti 12 kilométeres távot.

Tovább

Jeges csobbanás lesz Gerjenben

Az alig pár fokos Dunába csobbannak majd bele a legbátrabbak január első hétvégéjén Gerjenben. Vízkereszti kaland néven ugyanis másodszorra szervez programot a Paksi Atomerőmű és a község önkormányzata. A jeges csobbanás január negyedikén lesz délben, a programot pedig délelőtt egy 12 kilométeres futás előzi meg, amelynek végállomása Gerjen lesz. Itt forró tea, szendvics és forralt bor várja a résztvevőket. A szervezők minden érdeklődőt várnak.

Tovább