Kórusok koncertje

„Ünnep a zenében” címmel adott koncertet a Paks Városi Vegyes Kar és az Érsekcsanádi Összhang Kórus január 3-án a Jézus Szíve templomban. Beszédet Heringes Anita, Paks polgármestere (PDF) mondott. A kórusok karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó műveket adtak elő egyenként, majd közösen is. Vezényelt Babenyecz László és Bálint Márta.

Tovább

Augusztus 20: Újkenyérszentelés és ünnepi megemlékezés Pakson

Nemcsak szent királyunkat, hanem az általa alapított országunkat és nemzetünket is ünnepeljük. Ezt mondta augusztus 20-án Szabó Péter. Paks polgármestere a Jézus Szíve templomban tartott ünnepi beszédet, majd a történelmi egyházak vezetői megszentelték az új kenyeret, amelyből a megemlékezés végén – a hagyományt követve – megkínálták a jelenlevőket.

Tovább

Véget ért a Házasság hete

Az eseménysorozatot tizenhetedik alkalommal rendezték meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A február 11-én kezdődő héten a házasság és a család fontosságára irányították a figyelmet ezúttal is a szervezők. A hét mottója idén az „állandó megújulásban” volt. Az országos rendezvénysorozat zárásaként Kürtösi Krisztián katolikus plébános a paksi Jézus Szíve templomban áldotta meg a házaspárokat.

Tovább

Befejeződött a feljáró felújítása

Megújult a Templom tér feljárója. A munkálatok mintegy öt hónapig tartottak a Jézus Szíve Katolikus Templom előtti területen a Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium területén zajló felújításhoz kapcsolódva. A beruházás keretében egybefüggő felületet alakítottak ki a téren, megoldották a csapadékvíz-elvezetést, és új közmű-hálózatot alakítottak ki. A helyiek régi vágya vált ezzel valóra, mivel a terület már balesetveszélyes volt a töredezett burkolat miatt.

Tovább