Lelátó – 2021.08.13. – Pupp Réka
Ötödik helyezést ért el Pupp Réka a tokiói olimpián. A sportoló a versenyről, a mérkőzésekről, az élményekről, a fogadtatásról és a jövőbeli terveiről is beszélt a Lelátó című sportmagazinban.
TovábbÖtödik helyezést ért el Pupp Réka a tokiói olimpián. A sportoló a versenyről, a mérkőzésekről, az élményekről, a fogadtatásról és a jövőbeli terveiről is beszélt a Lelátó című sportmagazinban.
TovábbHarminchetedik alkalommal rendezték meg az országos versenynaptárban is szereplő Sportolna Triatlon Fesztivált Fadd-Domboriban július 31-én. Az idén először egy napba sűrített megmérettetésre 63 klub 800 versenyzője nevezett. Az eseményen a Lelátó stábja is forgatott.
TovábbEzúttal Hangyási László, cselgáncs mesteredző volt sportmagazinunkban Dallos Tibor vendége.
TovábbA többi sportághoz hasonlóan megnehezítette a Paksi Ökölvívó Szakosztály sportolóinak és edzőinek helyzetét is a koronavírus-járvány. A nyitás után újrakezdhették a munkát és már az első országos utánpótlásversenyen nagyon szép eredményeket értek el. Ráadásul a sportolói létszám sem csökkent. A Lelátó mostani adásának vendégei Haaz László, a PSE ökölvívó szakosztályának vezetőedzője és Orsós Attila, a PSE ökölvívó szakosztályának edzője voltak.
TovábbHa kedd, akkor Lelátó! Megkezdte a felkészülést a 2021/22-es szezonra a Paksi FC OTP Bank Ligában szereplő labdarúgócsapata. A zöld-fehérek hét edzőmérkőzést terveznek, júliusban egy hetet Szlovéniában gyakorolnak. Az új bajnokság július 31-én kezdődik, akkor a PFC a Mezőkövesdet fogadja.
TovábbHa kedd, akkor Lelátó! Sportmagazinunkban ezúttal a Gerjen – Lőrinci labdarúgó mérkőzésről láthatnak bővebb összefoglalót, a felek az NB 3-as tagságért mérkőztek a hétvégén a Tolna megyei településen. Műsorunk második felében pedig az Atomerőmű SE megye 3-as labdarúgó csapatának tagjai értékelik a piros kékek 20/21-es szereplését, valamint szóba kerül a megye 2-es feljutás gondolata is. Dallos Tibor vendégei a stúdióban, Kiss Mihály, Krizák Milán és Tímár Kristóf, az ASE labdarúgói.
TovábbLelátó című sportmagazinunkban, a hétvégi sportesemények mellett a labdarúgásé a főszerep. Faller Gábor vendége a studióban Kindl István, a Paksi FC II. vezetőedzője. A téma, a csapat a 20/21-es kiírásban nyújtott teljesítménye.
TovábbSportmagazinunkban ez alkalommal az őszi Atomfutásról lesz szó. A műsorban Scheffer István lesz Dallos Tibor vendége.
TovábbHa kedd, akkor Lelátó! A csak magyar játékosokat foglalkoztató Paksi FC-ben egyre több saját nevelésű labdarúgó mutatkozhat be az OTP Bank Ligában. A 20/21-es szezonban Vas Gábor és Debreceni Ákos először húzhatta magára a zöld fehér mezt a legmagasabb osztályban, míg Szendrei Ákos a Budafok és a Ferencváros elleni mérkőzéseken már gólokat is szerzett az NB I-ben.
TovábbSportmagazinunkban ezúttal az OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC 2020/21-es szezonját értékeli többek között Haraszti Zsolt ügyvezető és Bognár György vezetőedző.
Tovább