MOB érdemrend kitüntetést vehetett át Hangyási László
A Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlésén Hangyási László mesteredző MOB érdemrend kitüntetést vehetett át, ez a legmagasabb rendű elismerése a testületnek.
TovábbA Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlésén Hangyási László mesteredző MOB érdemrend kitüntetést vehetett át, ez a legmagasabb rendű elismerése a testületnek.
TovábbEzúttal Hangyási László, cselgáncs mesteredző volt sportmagazinunkban Dallos Tibor vendége.
TovábbLelátó című sportmagazinunkban a hétvégi események összefoglalója mellett beszámolunk Pupp Réka cselgáncsozó nemzetközi sikereiről.
TovábbAz ASE dzsúdósai hosszú évek óta meghatározó szereplők a magyar élvonalban, ami 2017-ben sem volt másképp. A közelmúltban érkezett a hír, hogy a Magyar Judo Szövetség versenysport bizottságának javaslata alapján Hangyási László lett az év edzője, illetve Csoknyai László az év versenyzője 2017-ben. Hangyási Lászlót a tavalyi évről, az előttük álló feladatokról kérdeztük.
TovábbHangyási László az év dzsúdóedzője, tanítványa, Csoknyai László pedig az év férfi dzsúdóversenyzője 2017-ben a Magyar Judo Szövetség versenysport bizottságának döntése alapján.
TovábbHangyási László mesteredző vette át a Paksi Iparos és Vállalkozói Kör 2005-ben alapított Lussonium-díját a szervezet hagyományos év végi gáláján.
TovábbAz ASE Örökös Tagja elismerést Hangyási László mesteredző, az ASE Örökös Bajnoka címet pedig tanítványa, Bor Barna vehette át a
TovábbTill Barbara és Regina – a testvérpár az Atomerőmű SE cselgáncs szakosztályának kötelékében a ’80-as, ’90-es években sikert sikerre halmozott.
TovábbPupp Réka (44 kg) ötödik, Hosnyánszki Dániel (66 kg) hetedik helyezést ért el a lengyelországi Bielskobiela-ban május 19-én. Az Ifjúsági
TovábbBor Barna világbajnoki ezüstérmet szerzett az oroszországi Tyumenyben rendezett nyílt kategóriás cselgáncs viadalon. A paksi városvezetés szerdán a polgármesteri hivatalban
Tovább