Hangyási László értékelte a dzsúdósok évét

Az ASE dzsúdósai hosszú évek óta meghatározó szereplők a magyar élvonalban, ami 2017-ben sem volt másképp. A budapesti világbajnokságon Csoknyai László – 18. a világranglistán 81 kg-ban -, és Bor Barna – 7. a világranglistán +100 kg-ban – az ötödik helyen végzett. Cirjenics Miklós odaverte a későbbi világbajnok japánt, mégsem kapta meg rá az ippont, nem jutott tovább a vb-n, de nyert világversenyeket, 3. a 100 kg-os világranglistán. Pupp Réka szintén többször a döntőig menetelt a nagy versenyeken és már 13. a világranglistán. Többek között ezeknek az eredményeknek köszönhetően ismét előkelő helyen végzett az ASE a különböző egyesületi rangsorokban. A közelmúltban érkezett a hír, hogy a Magyar Judo Szövetség versenysport bizottságának javaslata alapján Hangyási László lett az év edzője, illetve Csoknyai László az év versenyzője 2017-ben. Hangyási Lászlót a tavalyi évről, az előttük álló feladatokról kérdeztük.

– Elkészült az egyesületek közötti rangsor, az ASE 11032 ponttal a második helyen végzett. Hogyan értékeli ezt az eredményt?

– A KSI előzött meg bennünket 450 ponttal, de ez több mindennek köszönhető. Beáldoztuk az U23-as Eb-t, hogy Pupp Réka Japánban edzőtáborozhasson. Már az idén elkezdődik a kvalifikáció a 2020-as Tokiói olimpiára, és úgy ítéltük meg, hogy fontosabb arra felkészülnie, mint hogy nyerjen egy U23-as Eb érmet. Először nyolc hetet volt kint, most három hétre utazott el, és ha sikerül elintézni, még két hetet maradhat. Ez összesen négy hónap, ami nagyon komoly idő, de Réka bevállalta, nógatni sem kellett. Sajnos a lányoknál év közben többen is kiestek, ami sok pontunkba került. Polgár Luca a sérülése után úgy érezte, hogy nem jött teljesen rendbe a lába, abba is hagyta a versenyzést, inkább tanul az egyetemen. Szabó Anna is megsérült a magyar bajnokságon, pedig ő is hozhatta volna a pontokat. Két „B” válogatottunk is abbahagyta, Lukács Ditta és Knapp Ivett.

– A nemzetközi szereplés szerinti rangsorban elsöprő az ASE fölénye a férfiaknál, ötödik hely a nőknél.

– A fiúk nagyon kitettek magukért, sokat mentek, 8154 pontot gyűjtött a paksi „triumvirátus”. A második a Cegléd lett 4731-el. A nőknél szinte egyedül gyűjtötte az ASE pontjait Pupp Réka, ha a 2083 ponthoz még egy U23 Eb érmet hozzátettünk volna, fölmegy a klub a 3. helyre a női rangsorban.

– Mi várható 2018-ban az élversenyzőktől?

– Pupp Réka, Csonyai László, és Cirjenics Miklós készülnek az Eb-re, Bor Barna térdében leszakadt a porc, nemrég műtötték. Barna és Laci már a civil életüket is tervezgetik, beiratkoztak edzőire, szeretnének a dzsúdóban dolgozni. Barna már besegít az általános iskolában az edzéseken Kanczler Istvánnak.

– Az utánpótlás mindenhol sarkalatos kérdés. A dzsúdót tekintve mi a helyzet?

– Az általános iskolában jó a létszámunk, sokan vannak, de ahhoz, hogy valaki nemzetközi eredményt érjen el heti 8-10 edzés kell. A dzsúdó nagyon „robotolós” sportág, ha valaki csak három edzést vállal hetente, hamar elkopok a tehetség. Vannak ígéretes fiatalok, de 3-4 edzés után eltűnnek, mindig akad valami gond, pedig az a 3-4 nagyon kevés. Már az ifiknél óriási a nemzetközi program: Európa-kupa, világkupa, Eb, vb. Szerintem kicsit túl van „spilázva”, de aki nem vesz részt ebben, az kimarad, lemarad. Régebben volt idő felépíteni a versenyzőt, most már 15 évesen nemzetközi versenyen kell, hogy hozza magát. Mostanában nem nagyon látni születetten erős gyerekeket, inkább kicsit pocakos, mozgáshiányos lurkók jönnek, akiknek már nem „divat” kimenni, focizni egy jót. A szülők is úgy gondolják, hogy jó, ha egy kicsit mozog a gyerek, de nem kell, hogy sportoljon. Tisztelet a kivételnek, de nagy általánosságban ez van, ha nem tudják fiatalon rászoktatni a gyereket, hogy rendszeresen mozogjon, utána már nem megy.

– Mikor indul az új dzsúdó terem építése?

– Minden papírt beadtunk, várjuk az első részleteket, hogy el tudjuk kezdeni. Sokkal nagyobb lesz, mint a jelenlegi, két teljes méretű szőnyeg lesz egymás mellett, ami 32 x 16 métert jelent. Középen függönnyel elválasztható lesz a terem, hogy egyszerre két csoport is tudjon dolgozni, nézőtér nem lesz, az alagsorban szőnyegtároló, konditerem, és öltözők kapnak helyet. Ezenkívül lesz edzői szoba, iroda, pihenő szobák, vendégöltöző és modern fűtési rendszer.

Cikkünk elkészülte után jött az információ, hogy Pupp Réka még marad plusz két hetet edzőtáborban, a Tokiótól mintegy 300 km-re lévő Sendai egyetemen.