Pálmai Klára és Ulbert Sándor tartottak sajtótájékoztatót

– Zajlik a Haladás és a Hidegvölgy utcai záportározók kérdésének megoldása, így évek óta húzódó problémák oldódnak meg a közeljövőben – mondta Pálmai Klára, a Fidesz-KDNP egyes körzetben induló képviselőjelöltje sajtótájékoztatón, ahol a Kömlődi út felújításáról is szó volt. Ulbert Sándor, a kettes körzetben induló képviselőjelölt arról beszélt, hogy parkolóházat építenek a piacnál, valamint kiemelte például a Kosár és a Duna utcák közötti elkerülő út megépítésének szükségességét…

Tovább

Leadta ajánlóíveit a Paksi Deák Ferenc Egyesület

– Az ajánlások gyűjtését nem tekintettünk versenynek, mi a választókkal folytatott minőségi beszélgetésekben hiszünk – mondta sajtótájékoztatón Heringes Anita, a Paksi Deák Ferenc Egyesület polgármesterjelöltje, aki bejelentette, hogy augusztus 28-án leadták a szükséges számú ajánlásokat tartalmazó íveket a helyi választási irodában…

Tovább

Bejelentette jelöltjeit a Fidesz–KDNP

– Olyan csapat állt össze, amelynek minden tagja elkötelezett a város iránt, polgári foglalkozásuk révén megszerzett tudásukkal, tapasztalatukkal, szakmai felkészültségükkel mindannyian szolgálni tudják a választókörzetükben lakók igényeit – mondta Szabó Péter a Fidesz–KDNP jelöltbemutató sajtótájékoztatóján. Ahogy azt korábban már bejelentették, Szabó Péter a pártszövetség polgármesterjelöltje az önkormányzati választáson. A Fidesz–KDNP színeiben induló képviselőjelöltek a körzetek sorrendjében: Pálmai Klára, Ulbert Sándor, Ritter Zoltán, Müller Attila, Kovács István, Antóni Józsefné, Leber Ferenc, Spiesz József…

Tovább

Jelöltek

A Paksi Deák Ferenc Egyesület színeiben Heringes Anita indul a polgármesteri székért, képviselőjelöltként pedig az 1. körzetben Torma Dóra, a 2. körzetben Nagy Balázs, a 3. körzetben Horváth Zoltán, a 4. körzetben Mezősi Árpád, az 5. körzetben Kudor Katalin, a 6. körzetben Barnabás István, a 7. körzetben Hetzmann Albert, a 8. körzetben Hernádi Norbert. A jelölteket az egyesület ma délelőtt Pakson mutatta be.

Tovább

Bejelentette jelöltjeit a Paksi Deák Ferenc Egyesület

A közös nevezőnk Paks, ez a csapat azért akar dolgozni, hogy a következő öt évben minden Paksról szóljon. Kezdetben tisztáztuk a város vezetéséről vallott alapvetéseinket, és ehhez kerestük meg az alkalmas jelölteket – mondta Heringes Anita, a Paksi Deák Ferenc Egyesület (PDF) jelöltbemutató sajtótájékoztatóján…

Tovább