Megemlékezés

– Hálás szívvel emlékezünk mindazokra, akik a legdrágábbat adták, az életüket a magyarságért és Magyarországért – mondta Mezősi Árpád képviselő a Magyar Hősök Emlékünnepén a Fehérvári úti temetőben felállított emlékműnél. A megemlékezésen a Paksi Deák Ferenc Egyesület képviselői megkoszorúzták az emlékművet és főhajtással tisztelegtek, a hősi elődök előtt.

Tovább

Olaszországban nyaralt a képviselő

Lemondásra szólította fel hétfő délutáni sajtótájékoztatóján Szabó Péter, Paks polgármestere Barnabás Istvánt. A Paksi Deák Ferenc egyesület képviselőjéről a napokban derült ki, hogy a koronavírus egyik gócpontjának számító Olaszországban nyaralt március 7-én. A képviselő hazatérve, a városvezetés szerint, senkit sem tájékoztatott az útjáról és egészségi állapotáról, helyette bement dolgozni munkahelyére az RHK Kft.-be, valamint részt vett a március 11-i képviselő-testületi ülésen, majd az azt követő sajtótájékoztatón is. Paks polgármestere szerint a PDF képviselője felelőtlenül viselkedett, magatartásával kockáztatta a város lakóinak egészségét. Szabó Péter azt kérte a testület azon tagjaitól, akik jelen voltak a legutóbbi ülésen, lehetőség szerint vonuljanak önkéntes karanténba.

Tovább

Lakossági fórummal egybekötött fogadóórákat tartottak a PDF-es képviselők

Lakossági fórummal egybekötött évindító fogadóórákat tartottak a hármas, négyes, ötös és hatos választókörzetek önkormányzati képviselői. A cél az volt, hogy a 2020-as költségvetés tervezése és elfogadása előtt beszélgessenek a lakossággal arról, hogy milyen problémákra várnak megoldást…

Tovább

A lakótelepen élőket várták fogadóórára a választott képviselők

Idősek otthonának fejlesztése, kutyamenhely kérdése és parkolási gondok. Mind téma volt azon a lakossági fórumon, amit Kudorné Szanyi Katalin és Barnabás István, a lakótelepi körzetek önkormányzati képviselői szerveztek a Csengeyben. A kötetlen beszélgetésen a sürgető problémák és azok megoldásai is terítékre kerültek.

Tovább

Fórumokra hívják a lakosságot a PDF képviselői

Lakossági fórummal egybekötött évindító fogadóórára várják a Paksi Deák Ferenc Egyesület önkormányzati képviselői a 3-as és 4-es körzet lakosságát január 15-én 17.30-kor a PSE pályán, az 5-ös és 6-os körzet lakóit pedig január 16-án 17.30-kor a Csengey Dénes Kulturális Központban. Az eseményeken Heringes Anita önkormányzati képviselő is részt vesz…

Tovább