Változások az egészségügyben
Dr. Bodnár Imre, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója a szakorvosok és szakdolgozók átvezénylése kapcsán meghozott, az ellátásbiztonságot szolgáló intézkedésekről tájékoztatott.
TovábbDr. Bodnár Imre, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója a szakorvosok és szakdolgozók átvezénylése kapcsán meghozott, az ellátásbiztonságot szolgáló intézkedésekről tájékoztatott.
TovábbElkészült a Barátság úti rendelőintézetben a hőközpont teljes körű felújítása – tájékoztatott Szabó Péter polgármester dr. Bodnár Imre, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatón. A próbaüzem is véget ért, október 12-től már az új berendezéssel fűtik az épületet. A beruházás önkormányzati forrásból, bruttó 20 millió forintból valósult meg.
TovábbÉletbe lépett a korlátozás, egy nap ötven főt fogadnak a Paksi Gyógyászati Központ laboratóriumában, amelyhez előzetes bejelentkezés is szükséges október 12-től. Az intézménybe továbbra is a legnagyobb óvintézkedések mellett zajlik a beléptetés, maszkban, kézfertőtlenítés és hőmérés után léphetnek be az épületbe a páciensek.
TovábbÚjabb változások léptek életbe a Paksi Gyógyászati Központban: a belgyógyászati szakrendelés átmenetileg szünetel, naponta ötven főt fogadnak a laboratóriumban, és továbbra is zárva tart a gyógyfürdő. A részletekről Szabó Péter, Paks polgármestere és dr. Bodnár Imre, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója tájékoztattak…
TovábbÚjabb változások léptek életbe a Paksi Gyógyászati Központban. A belgyógyászati szakrendelés Szekszárdra került át, egy nap csak ötven fő veheti igénybe a laborszolgáltatást, és továbbra is zárva marad a gyógyfürdő. A részletekről Paks polgármestere és a gyógyászati központ főigazgatója tartott tájékoztatót.
TovábbIsmét működik pszichiátriai szakrendelés szeptember 16-tól – tájékoztatott dr. Bodnár Imre, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója. Korábban két munkavállalónak is pozitív lett a koronavírus tesztje, így a pszichiátriai szakrendelést és a gyógyfürdőt is lezárták. A karantén idő letelt és a hatósági mintavétel negatív eredményt mutatott mindkét dolgozónál. A szakrendelést újranyitották, a Gyógyfürdő azonban óvintézkedésként zárva marad.
TovábbPályázatot hirdet a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatói posztjára Paks Város Önkormányzata. A teljes munkaidős vezetői megbízás határozott időre, 2021. január 1-től 2025. december 31-ig szól. A részletes pályázati kiírás megtalálható az Egészségügyi Közlönyben és a paks.hu honlapon…
TovábbA Paksi Gyógyászati Központ két dolgozójának koronavírustesztje pozitív lett, ez derült ki a tesztelési eljárás teljes lezárását követően – jelentette be sajtótájékoztatón Szabó Péter polgármester és dr. Bodnár Imre, a gyógyászati központ főigazgatója. Egyikük a pszichiátriai szakrendelésen dolgozik, a másik eset a gyógyfürdő dolgozója, akinek második vírustesztje lett pozitív.
TovábbPozitív lett a Paksi Gyógyászati Központ két dolgozójának koronavírustesztje, ez derült ki a korábban elrendelt intézményi tesztelési eljárás teljes lezárását követően. A részletekről Szabó Péter, Paks polgármestere és dr. Bodnár Imre, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója tájékoztattak ma (09.04.) reggel…
TovábbMinden teszt negatív lett a Gyógyászati Központban – jelentette be Paks polgármestere a Gyógyászati Központ főigazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatón. Szabó Péter arról is tájékoztatott, hogy egy kontaktkutatásban érintett munkavállaló miatt ideiglenesen bezárták a városi könyvtárat.
Tovább