Olvasási kihívás a Városi Könyvtárban

Ismét olvasásra hívja fel a figyelmet a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár! A tavalyi sikeres kezdeményezés folytatásaként újra elindult olvasási kihívás programjuk „Tavaszi Zsongás – Nyári Lazulás” címmel, melyre felnőtt olvasóik jelentkezését várják. A kihívás szeptember 15-ig tart.

Tovább

Az ő foglyuk voltam – beszélgetés a könyvtárban

Kötetbemutatóra várták a történelem iránt érdeklődőket a Pákolitz István városi könyvtárba február 25-én. A Kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja apropóján szervezett beszélgetésnek Jobbágy Domokos: „Az ő foglyuk voltam” című könyve adta a témáját. Szakály Sándorral, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatójával Dávid Ferenc, paksi származású történész beszélgetett.

Tovább

A legkisebb hősökért gyűltek össze a könyvtárban

A koraszülöttek világnapjához kapcsolódva idén is közös programot szervezett a Gyermekemért Alapítvány és a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár. A november 16-i rendezvényen az érdeklődők a szakmai tanácsok és információk mellett lelki támogatást, megerősítést is kaptak.

Tovább

A népmesét ünnepelték

Ötven általános iskolás diák állt színpadra a Regélő Népmesemondó Ünnepen. A Magyar Népmese Napjához kötődő eseményt október 13-án 27. alkalommal rendezte meg a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár. Az ünnepre Paksról és a városkörnyék iskoláiból, valamint a testvértelepülésekről érkeztek tanulók, akik szakmai zsűri előtt mutatták meg tudásukat.

Tovább

Mesés nyári kaland zárult a könyvtárban

Lezárult a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár nyári kincskereső játéka, amely idén is hatalmas sikert aratott a családok körében. A várost bejáró kaland százötven résztvevőt mozgatott meg. A jutalom pedig nem maradt el: könyvek, ajándékok és egy meglepetés vendég tette emlékezetessé az október 11-i záróeseményt.

Tovább

Népszerű a kincskereső játék

Elindult augusztus 1-jén a Pákolitz István Városi Könyvtár kincskereső játéka. Paks alternatív valóságában helyeztek el dobozokat a város különböző pontjain a könyvtár munkatársai, az ezekben fellelhető matricákat kell a gyermekkönyvtár melletti startpontról felvett füzetekbe ragasztani. Térkép, koordináták és lila szalagok jelzik városszerte a dobozok helyét. Ha a matricák összegyűltek, a füzeteket a könyvtárban adhatják majd le a kincskeresők, akik az októberi Könyves vasárnapon vehetik át jutalmukat.

Tovább

Társasjáték készült a táborban

Társasjátéktábort szervezett a Pákolitz István városi könyvtár ezen a héten. A Nemzeti Kulturális Alap pályázatán nyert támogatást a tábor megvalósítására az intézmény. Az egyhetes szabadidős elfoglaltság során társasjátékot terveztek a gyerekek, az ahhoz szükséges kellékek nagy részét pedig a Sáfrány család egyik helyszínt adó műhelyében készítették el.

Tovább

Klippel János életművét mutatták be a könyvtárban

Hét könyvet írt Klippel János, akinek szerzői estjét március 17-én tartották a Pákolitz István Városi Könyvtárban. A paksi költő verseit ő maga, valamint Nagy Balázs, Komáromi János és Várszegi Viktor olvasta fel a népes közönségnek. A 74 éves Klippel János legutóbbi, „A szeretetnek nincs aránya” című könyve rímekbe szedett életbölcseleteket tartalmaz.

Tovább