Mit nézzünk a hétvégén?
Április 17-én 19 órakor a Tamara Drewe című filmet vetítik a művelődési központ színháztermében. A film főszereplője sikeres londoni újságíró,
TovábbÁprilis 17-én 19 órakor a Tamara Drewe című filmet vetítik a művelődési központ színháztermében. A film főszereplője sikeres londoni újságíró,
TovábbSzerdán 17 óra 30 perckor Pakson rendezik meg a Liga Kupa döntőjének második mérkőzését, melyen a zöld-fehéreknek egygólos hátrányt kell
TovábbÁprilis 13-án 19 órakor A harcos című amerikai filmet vetítik a művelődési központ színháztermében. A megrázó történet megtörtént eseményen alapul:
TovábbEgygólos hátrányból várja a Paksi FC a Liga kupa döntőjének visszavágóját. Az egylet már azzal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hogy
TovábbÁprilis 6-án 17 óra 30 perckor játssza a Paksi FC a DVSC csapata ellen a Liga Kupa döntő első mérkőzését
TovábbÁprilis 12-én csap össze a Paksi FC a Debrecen csapatával a Liga Kupa döntő második mérkőzésén. Az ellenfél nagyon erős
TovábbNyolc magyar versenyző vett részt a hétvégi boszniai dzsúdó Európa-kupa viadalon, közülük két paksi sportoló is dobogóra állhatott. Csoknyai László
TovábbAki nem látta volna a Pápa-Paksi FC összecsapást, hétfőn 17 óra 30 perctől bepótolhatja a TelePakson. A híradó után a
TovábbFordulatos mérkőzésen hozta el a három pontot a Paksi FC csapata. Az ellenfél jól felkészült, gyorsan rendeződtek és jól zártak
TovábbAz MLSZ Versenybizottsága csütörtök délután megtartotta a Liga Kupa döntőjének sorsolását. Ennek értelmében az első mérkőzésre idegenben, Debrecenben kerül sor
Tovább