Lakossági fórumot tartanak
Paks Város Önkormányzata elindította az Anna utca út- és közműfelújításának tervezési munkáit. Az elkészült kiviteli tervekkel kapcsolatban lakossági fórumot tartanak.
TovábbPaks Város Önkormányzata elindította az Anna utca út- és közműfelújításának tervezési munkáit. Az elkészült kiviteli tervekkel kapcsolatban lakossági fórumot tartanak.
TovábbFélidőnél jár a Hegy utca és Cseresznyési út felújítása. A két útszakasz munkálatai jó ütemben haladnak, hamarosan végeznek a szegély- és gyepszőnyeg lerakásával, amelyet a marás és aszfaltozás követ heteken belül.
TovábbHamarosan elkezdődik az aszfaltozás harmadik ütemeként a dunakömlődi Hegy utca és a Cseresznyési út burkolatának korszerűsítése. A tegnapi nap átadták a munkaterületet a kivitelezőnek, aki március 21-én elkezdi a kivitelezést. Az útburkolat várhatóan májusra elkészül.
TovábbKőzúzalékkal javítottak a Kereszt utcai parkoló állapotán, amit így már kellemesebb használni. Az önkormányzat idei terveiben ugyan szerepel, hogy szilárd burkolatot kap a terület de a város vezetése addig is fontosnak tartotta, hogy használható legyen.
Tovább10 gépjármű elhelyezésére szolgáló parkoló épült az elmúlt időszakban a Kurcsatov úton a Kandó Kálmán és az Ifjúság útja közötti szakaszán. A beruházás nettó 9.3 millió forintba került, a kivitelezést a DC Dunakom Plusz Kft. szakemberei végezték.
TovábbMegkezdődött a Hunyadi, Zrínyi utca műszaki átadása. A kivitelező november 8-án készre jelentette a faltól- falig történő rekonstrukciós munkákat. A beruházás mintegy 300 millió forintba került.
TovábbBefejeződött az útburkolatfelújítás a Rákóczi, a Pál és a Györkönyi utcákban, a beruházás zárásaként megkezdődött a műszaki átadás. A közel százmillió forint értékű önkormányzati projekt kilenc hét alatt készült el.
TovábbElkezdődött a lakótelepi aszfaltozott utak műszaki átadása. A 208 millió forintos beruházás első ütemében az Ifjúság, az Építők, a Barátság és a Kishegyi utcák aszfaltozása készült el.
TovábbA városban zajló útfelújításokról is tájékozódott a városépítő bizottság, a héten tartott, a szeptemberi testületi ülést megelőző megbeszélésükön. Bagdy László a bizottság elnöke a beruházások miatti kellemetlenségért köszöni a lakosság türelmét és megértését.
TovábbParkolót és a település főterét is leaszfaltozták, valamint kerékpárutat is építettek az elmúlt időszakban Nagydorogon. Utóbbi fejlesztést a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány támogatta.
Tovább