A Lenkey házaspár kapta idén a Tisztes polgár elismerést

Hagyományosan március 15-én, az esti városi ünnepségen adják át a Tisztes polgár elismerést, amit ebben az esztendőben Lenkeyné Teleki Mária és Lenkey István vehetett át. A református lelkészházaspár másfél évtizede szolgál Pakson.

Ahogy minden díj, ez sem csak rólunk szól, hanem a családunkról, az ő támogatásukról, türelmükről és a paksi református gyülekezetről is, ahol a krisztusi szeretet jegyében szerethetünk és szeretve vagyunk; és szól ennek a városnak a nyitottságáról arra az értékrendre, krisztusi, isteni üzenetre, amit képviselünk. Ezekkel a gondolatokkal vette át Lenkeyné Teleki Mária református lelkész a Tisztes polgár kitüntetést. Köszönetet mondott a feléjük nyújtott segítő kezekért, s a baráti ölelésekért ami által otthon érezhetik magukat Pakson. Ahogy a méltatásban elhangzott, Lenkey István Debrecenben, Teleki Mária pedig Nagyatádon született. Budapesten, a teológiai egyetemen ismerkedtek meg, házasságkötésük után Szigetváron, majd Nagydobszán teljesítettek szolgálatot. Tizenöt esztendővel ezelőtt három kicsi gyermekkel érkeztek Paksra, negyedik lányuk már itt született. Hangsúlyos számukra a közösségépítés, olyan emberi minőségi kapcsolatok kialakítása, amelyekben a hívek a hétköznapokban megélhetik azt a krisztusi szeretetet, amiről a hitük szól. Igyekeztek nyitottá tenni a közösséget bárki előtt, akinek lelki igénye van erre a szellemiségre. Minden óvodában és iskolában megszervezték a református hitoktatást. Különböző életkoroknak megfelelő csoportokban, változó formációkban foglalkoznak a hívekkel és az útkeresőkkel. Működött baba-mama klub, ifi csoport, asszony-, férfi- és nyugdíjaskör, jelenleg nyolc bibliakörben tartanak alkalmakat. A gyülekezeten kívül is bárki elérheti a filmklubjukat, illetve Mária gyászfeldolgozó csoportot is vezet. Táborokat tartanak, kirándulásokat szerveznek és szegénygondozást is végeznek. Mindemellett folyamatosan képezik magukat, mindketten vallástanári diplomát, illetve a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés lelki gondozó végzettséget szereztek.

Lenkey István a díj átvételekor felidézte, hogy Paksra érkezve úgy hallotta, az igazi paksi embernek van szőlője, pincéje és ladikja. Bár a tréfás megállapítás máig nem igaz rá, mégis úgy érzi, hogy ez a közösség, ez a város befogadta őket. A mondás úgy tartja, hogy minden ember a maga sorsa kovácsa, amiben sok igazság van, hiszen az, hogy egy emberből mi lesz, nagyban múlik az egyénen. Ez azonban csak fél igazság, hiszen nagyban múlik a környezetén is ahol él, fejtegette. Ezért a díj kapcsán elsősorban szüleit emelte ki, akik elindították az úton. Köszönetet mondott feleségének is, és lelki családjának, a paksi református gyülekezetnek, akik szavai szerint első perctől szeretettel és megelőlegezett bizalommal fogadták őket, és sokan mindvégig kitartottak mellettük a szolgálatban. Az, hogy egy emberből mi lesz, köszönhető Istennek is, aki a lehetőségeket adja, megóv bennünket a kísértések között, és kinyitja előttünk a kapukat, azért hogy ezt a díjat megkaphattuk, elsősorban övé kell legyen a dicsőség, zárta gondolatait.