Az Országos Szilárd Leó Fizikaverseny döntője zajlott az ESZI-ben

Ezek az érmek is emlékeztetik majd a helyezetteket az általuk elért szép eredményre. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Ezek az érmek is emlékeztetik majd a helyezetteket az általuk elért szép eredményre. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

A hétvégén rendezték meg az Országos Szilárd Leó Fizikaverseny döntőjét, hagyományosan az Energetikai Szakgimnázium és Kollégiumban. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a paksi középiskola és a Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány versenyének döntőjében az első forduló után a legeredményesebb diákok adhattak számot tudásukról, a fiatalabb korcsoportban tíz, a felsőbb évesekében pedig húsz diákot hívnak be.

Idén a 11-12. évfolyamosok versenyében első lett Makovsky Mihály, a budapesti Baár-Madas Református Gimnázium Általános Iskola és Kollégium diákja és Krasznai Anna, a Keszthelyi Vajda János Gimnáziumból. A két első helyezett mellett két harmadik volt, az egyikük Boldis Bercel, a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium tanulója, a másik pedig Csire Roland, a DRK Dóczy Gimnáziuma diákja. Ebben a korosztályban tizennyolcan versenyeztek a döntőben. A 9-10. osztályosok esetében szintén két első helyezett volt, Fajszi Bulcsú, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja és Pácsonyi Péter, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumból. Harmadik helyen Lipovics Tamás Dániel, a budapesti Piarista Gimnázium tanulója zárta a megméretést. Ebben a kategóriában tíz versenyző volt. A vetélkedő különlegessége, hogy diákjaik által a felkészítő tanárok is versenyeznek a legeredményesebb felkészítő tanár a Szilárd Leó Tanári Delfin-díjat vehetiát. Ezt idén Chikán Éva, a budapesti Piarista Gimnázium tanára nyerte el, és ehhez az iskolához került a legeredményesebb intézménynek járó Marx György vándordíj. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat különdíját, egy évre szóló Fizikai Szemle előfizetést kapott mindkét kategória 1-5. helyezettje, valamint a Magyar Nukleáris Társaságtól a dobogósok kedvezményt nyári szaktáborban való részvételhez. A WIN Magyarország különdíját, egy napos látogatást az atomerőműbe, aminek keretében az ott dolgozó mérnöknők munkájával ismerkedhet meg, Krasznai Anna, a Keszthelyi Vajda János Gimnázium diákja vehette át.

Az országos versenyt névadója születésének 100. évfordulója alkalmából Marx György professzor kezdeményezésére rendezték meg először 1998-ban. Sikerét látva a szervezők úgy döntöttek, hogy minden esztendőben meghirdetik. A verseny témája 2003-ig a magfizika volt, azóta pedig a modern fizika áll a fókuszban. A verseny első fordulójában iskolájukban oldanak meg egységes feladatsort a nevező diákok, majd ennek eredménye alapján alakul ki a döntő mezőnye. A tehetséggondozó megméretés célja a nukleáris fizika népszerűsítése, a fiatalok természettudományok iránti érdeklődésének felkeltése és a tehetséggondozás.