Fejlesztésekről szólt 2021 Madocsán

102 millió forintból épült mini bölcsőde Madocsán 2021-ben. Ez a beruházás TOP-os forrásból valósult meg, míg az intézményhez vezető út 20 millió forintnyi Belügyminisztériumi támogatásból újult meg. A településen nem ez volt az egyetlen útfejlesztés a tavalyi év során. A munkát idén is folytatják – mondta Baksa Ferenc Madocsa polgármestere.

Tovább

Korszerűsítettek Bölcskén 2021-ben

Hagyományőrző rendezvények, jelentős beruházások – ez jellemezte Bölcske 2021-es évét. Világításkorszerűsítés, utak ás járdák felújítása, bölcsőde építése, községháza modernizálása. Több mint 100 millió forintból valósultak meg fejlesztések a faluban 2021-ben. A beruházások idén is folytatódhatnak, a tervek már elkészültek – mondta Baranya István, Bölcske polgármestere.

Tovább

Évértékelés a Képtárban

Mozgalmas évre készült 2020 elején a Paksi Képtár a koronavírus azonban ebben az intézményben is alaposan átírta a forgatókönyvet. Rengeteg program maradt el, mert a Képtárnak zárva kellett tartania. Rendezvényekre és alkotótáborokra az év elején és nyáron adódott lehetőség. A Képtárban a korlátozások ellenére jól vették az akadályokat, több rendezvény átkerült az online térbe, a gyűjtemény digitalizálása és a Vizuális Kísérleti Alkotótelep archívumának rendszerezése elkezdődött.

Tovább