Elmarad a január 13-ra meghirdetett Vízkereszti Kaland Gerjenben

A település polgármestere arról tájékoztatott, hogy a Duna magas vízállása miatt el kellett tolni a hétvégi jeges csobbanást. A rendezvény pótlását illetően két lehetséges dátumot jelöltek meg a szervezők, így az is előfordulhat, hogy februárban kerülhet sor a hideg vizes fürdőzésre. A szervezők azt ígérik, időben fogják majd jelezni, ha kiderül az új időpont.

Tovább

Jeges fürdőzés Gerjenben

A hétvégén ismét bemerészkedtek a legbátrabbak az alig pár fokos Dunába. A Vízkereszti kaland ezúttal is a gerjeni kompkikötőben várta az érdeklődőket. A hó és az erős szél ellenére 31-en fürödtek meg a jéghideg folyóban. A jeges csobbanáson kívül terepfutás is várta a résztvevőket szombaton, 59-en teljesítették az Atomenergetikai Múzeum és Gerjen közötti 12 kilométeres távot.

Tovább

Jeges csobbanás

Az alig pár fokos Dunába csobbannak majd bele a legbátrabbak a hétvégén Gerjenben. Vízkereszti kaland néven ugyanis programot szervez a Paksi Atomerőmű és a község önkormányzata. A jeges csobbanás január tizenkilencedikén lesz délután kettő órakor, a programot délelőtt egy 12 kilométeres futás előzi meg, amelynek végállomása az atomerőmű látogatóközpontja lesz.

Tovább