Huszonhat intézményt segítettek akadálymentesíteni

Pakson az Energetikai Szakközépiskola, Madocsán a polgármesteri hivatal, Györkönyben az általános iskola épületét alakították át akadálymentesen használhatóvá a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány támogatásával. Az Európai Gazdasági Térség és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok társfinanszírozásával megvalósult program eredményeit, tapasztalatait konferencián értékelték az elmúlt pénteken az Erzsébet Nagy Szállodában.
Dr. Varga-Sabján László, a kuratórium operatív ügyekért felelős tagjai összegzése szerint hatvan Baranya, Bács-Kiskun, Pest és Tolna megyei település közül huszonegyen valósult meg fejlesztés sikeres pályázat nyomán, összesen 26 intézményt akadálymentesítettek, a támogatás meghaladta az 560 millió forintot.
A Duna-Mecsek Alapítvány 2009-ben tette közzé felhívását azzal a céllal, hogy ösztönözze és támogassa az önkormányzati intézmények, helyi civil szervezetek, társulások, közhasznú és gazdálkodó szervezetek épületeinek akadálymentessé alakítását. Kizárólag olyan beruházásokra nyújtottak támogatást, amelyek egyenlő esélyű hozzáférést biztosítanak a közszolgáltatásokhoz a mozgás-, látás- és hallássérült, értelmileg akadályozott és halmozottan fogyatékos embereknek.
Összesen 38 pályázat érkezett, ebből 26 járt sikerrel. Hárman az eredményes pályázók közül beszámoltak a fejlesztésekről. A konferencián részt vett és felszólalt Vegar Andreassen, a norvég királyi nagykövetség első titkára is. Elmondta, hogy kiemelt területként kezelik az egészség- és gyermekvédelmet és a fogyatékos emberek életszínvonalának javítását.
– Boldogok vagyunk, hogy együttműködhettünk az alapítvánnyal, és úgy gondolom, ezzel a kezdeményezéssel, amit az alapítvány felvállalt, nagyon sokat tettünk a fogyatékosok életszínvonalának javításáért a régióban – mondta Vegar Andreassen.