Március 15-ét ünnepeltük

A március 13-i bécsi forradalom és a pesti 15-i események hatására, valamint a Bécsben tárgyaló Kossuth vezette küldöttség követeléseinek engedve az udvar meghátrált – idézte fel 1848 márciusának eseményeit ünnepi beszédében Hajdú János. Március 17-én Bécs hozzájárult gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezéséhez, beleegyezett az önálló magyar kormány megalakulásába. Mindez törvényesen, egy csepp vér nélkül történt. A történelem olyan forgatókönyvet produkált, melynél különbet író sem alkothatott volna.

Fotó: Molnár Gyula


Magyarország, a magyar nép másokhoz hasonlóan most is szabadságharcot vív – jelentette ki Hajdú János. A polgármester kifejtette: ma minden magyar emberre kétmillió forint államadósság jut. Ez háztartásonként havonta ötvenezer forint kamattörlesztést jelent. Az országra rátelepített pénzelszívó berendezés addig fog működni, ameddig az ország hitelgyámság alatt áll, ameddig ekkora adóssága van. Az is látszik – tette hozzá Hajdú János, hogy az adósság törlesztését csak az ország népének jelentős áldozatvállalása, gazdaságának kizsákmányolása árán tudja kitermelni. Ebbe viszont közmegegyezés híján belebukhat a kormány. Nyilvánvaló, hogy ilyen helyzetben a szabadság kivívása nagy áldozatokat követel.

Kérdés, felkelthető-e még egyszer olyan országos akaratú áldozatkészség, mint amivel talpra állt Magyarország a trianoni, és az azt követő gazdasági összeomlás után. A mi közreműködésünk, áldozatvállalásunk, megértésünk, helytállásunk nélkül a szükséges változások nem következnek be. Mi magyarok, együtt és külön-külön is, az országban és Pakson is, most magunk alakíthatjuk a sorsunkat, utódaink sorsát. Dönthetünk úgy, hogy részt vállalunk a munkából, a feladatokból és félre is állhatunk. Hajdú János emlékeztetett Deák intelmére: „Amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse újra visszaadhatják. De amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önként lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges.

A Fidesz is ünnepelt

Az 1848-as forradalom és szabadságharc 163. évfordulója alkalmából a Fidesz és a Fidelitas paksi szervezete idén is fáklyás felvonulást és műsoros megemlékezést szervezett március 15-e előestéjén. A Jámbor Pál szobornál ünnepi beszédet mondott dr. Nagy Tibor képviselő, a Fidesz paksi alelnöke, emellett a megemlékezést dr. Hanol János, a Fidelitas elnöke szervezésében a csoport ifjú tagjainak előadása színesítette. A műsorban verssel közreműködött Molnár Helga, Lehmann Katalin és Vida Zsolt; valamint Juhász Gábor, aki a ’48-as áprilisi törvények és a ma zajló alkotmányozás között vont történelmi párhuzamot.