Éger játszhat, Csehi nem a Haladás ellen

Elkészült a diagnózis Csehi Tamás jobb bokájáról. A Paksi FC futballistája a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen sérült meg. A pontos kórisme igazolta az első megállapításokat: Tamásnak két helyen is beszakadt a bokaszalagja. Ez azt jelenti, hogy két hét pihenőre kényszerül, és az állapotától függően utána kezdheti meg a rehabilitációt. Éger László térdszalag-húzódása viszont rendbe jött, így ő minden bizonnyal a csapat rendelkezésére áll majd a hétvégi, Haladás elleni bajnoki mérkőzésen, írta meg a klub honlapja.