Hírek röviden

Az ASE kadet kosárlabdacsapata országos döntőn szerepelt a hétvégén. A 8 csapatos tornát Budapesten rendezték, ahol a piros-kék gárda végül a bronzérmet szerezte meg.

Egy paksi cég képviselője ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, aki telephelyükre betörve különféle gombaölő szereket lopott el, mintegy 60 ezer forint értékben. A rongálással okozott kár további 10 ezer forint, tájékoztatott a rendőrség.

A paksifc.hu honlapjának tájékoztatása szerint Palásthy Norbert szeretne távozni a klubtól, mivel kevés játéklehetőséget kapott. A zöld-fehérek klubvezetése nem gördít akadályt a játékos elé, így a 30 éves támadó szabadon igazolható.

Kapós lett a PFC csapata, lassan a szezon összes elismerését bezsebelik, ugyanis Kis Károly ismét elhódította a szezon legjobb edzője címet, mégpedig a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének voksai alapján, közölte a pepsifoci.hu. A sikeres tréner díjának átvétele után elmondta, az idei ezüstérmes csapatot 2-3 poszton szeretnék megerősíteni, van kikből válogatni, hiszen sok az önjelölt, eladni viszont senkit nem akarnak, egyedül Böde Dániel távozására van esély, akit több helyre is hívnak.