A Tromsö nem lesz egyszerű ellenfél

Megérdemelten jutottunk tovább, értékelt Kis Károly a Santa Coloma elleni székesfehérvári meccset követően a klub honlapján. Mint azt megírtuk, az MVM Paks kettős győzelemmel, 5:0-s összesítéssel nyerte meg az andorrai csapat elleni összecsapást. A vezetőedző elmondta, hogy elégedett a 4:0-ás székesfehérvári teljesítménnyel, de a helyzetkihasználás terén még javulnia kell a paksi gárdának. A kezdeményezőkészséggel nem volt probléma, a csapat dinamikusan játszott, ami  a nagy számban megjelent paksi szurkolóknak is köszönhető.

A következő ellenfél, a Tromsö teljesen más szintet képvisel, a masszívan védekező, jó futballt játszó norvég csapat ellen mindenkinek száz százalékos teljesítményt kell nyújtani, tette hozzá a vezetőedző. Bár nem lesz egyszerű, de Kis Károly biztos benne, hogy partiban lesznek a komoly játékerőt képviselő Tromsö ellen.