Kikapott a bajnoktól az MVM Paks

Határozottan és eredményesen kezdett a bajnoki címvédő Videoton az ezüstérmes MVM Paks ellen, a hazaiak már a 4. percben vezetést szereztek, írta meg az MTI. A vendégek a bekapott gól után is úgy játszottak, mintha nem lennének hátrányban, a félidő hajrájától pedig már lehetőségük sem nagyon akadt a támadásvezetésre. A 36. percben egy indulatos és rossz ütemű becsúszás után Barthát kiállította Berger játékvezető, az emberelőnyt pedig villámgyorsan gólra váltotta a Videoton.

A szünet után is a házigazdák irányítottak, szinte egyfolytában a piros-kékeknél volt a labda. A nyugodt offenzíva aztán újabb találatokat eredményezett, végképp eldöntve a mérkőzést.