Összetörve, de meglett a lopott autó

Eljárást indított a Paksi Rendőrkapitányság egy 22 éves paksi fiatalember ellen, aki augusztus 8-ra virradóra a Táncsics Mihály utcában lévő parkolóból ellopott egy Volkswagen Golf személygépkocsit. A tulajdonos azóta visszakapta autóját, miután az a rendőrök gyors intézkedésének köszönhetően hamar megkerült, az öröme azonban mégsem lehetett teljes, ugyanis a tolvaj összetörte az elkötött kocsit: tegnap a hajnali órákban Madocsán a Fő utcán a Duna part felöl egy jobbra ívelő kanyarban felfutott az autó az útpadkára, majd ezt követően egy családi háznak ütközött, és a szomszédos ház kerítésének hajtva állt meg. Az anyagi kár a gépkocsiban 300 ezer forint. A paksi elkövetőt a rendőrök elfogták, de a bűncselekmény körülményeinek tisztázása jelenleg is folyamatban van, tájékoztatott Heisler Judit rendőr százados.

Az eset már nem egyedi, az elmúlt hetekben több esetben is kötöttek el autót Pakson. Július 21-én egy utcán parkoló, nyitott Skoda Fabiát, benne az indítókulccsal az éjszaka folyamán loptak el, melyet később Várpalotán találtak meg a rendőrök, ezt megelőzően pedig egy Honda Accord tűnt el a Nádor utcából a tulajdonos háza elől, melyet lakossági bejelentés nyomán leltek meg Dunaszentgyörgyön. Július 25-én pedig az éjszaka folyamán Dunaföldváron az Előszállási úton található benzinkút mögötti parkolóból loptak el egy lezárt Toyota Avensist. Legutóbb a hét elején egy parkoló Mercedes tehergépkocsi üzemanyagtartályának lakatját vágták le és loptak el belőle 80 liter gázolajat. Az esetekre reflektálva Heisler Judit, a Paksi Rendőrkapitányság sajtóreferense lapunknak elmondta, a legtöbb esetben nyitva hagyták a tulajdonosok az éjszakára leparkolt autóikat, nem egyszer az indítókulcsot is a gépjárműben hagyva, így a figyelmetlenség és óvatlanság a fő oka a történteknek. Ezért mindenki körültekintőbben figyeljen tulajdona védelmére.