Suzuki gyárban jártak a paksi diákok

Fotó: Mohai András

Tavasszal zajlott Pakson a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Paksi Kirendeltsége és a Dél-Dunántúli Humánerőforrás Kutató és Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében a Mesterségem címere elnevezésű pályaválasztási vetélkedő. Ennek során játékos formában ismerkedtek a különböző szakmákkal, főleg a térség hiányszakmáival a pályaválasztás előtt álló diákok. A versengést a paksi kistérség 6-7. osztályos tanulói számára hirdették meg, ahol 12 csapat mérte össze tudását. A vetélkedőt házi versenyek előzték meg az iskolákban, s az onnét továbbjutó csapatok kerültek a kistérségi döntőbe. Valamennyi csapatot egynapos jutalomutazással díjazták: szeptember 2-án már részt vehetett egy 40 fős csoport üzemlátogatáson a Suzuki gyárban, szeptember 9-én pedig újabb busznyi gyerek indul Esztergomba.

A kiránduláson a gyerekeket lenyűgözte az a fegyelmezett munka, melyet a Suzuki gyárban tapasztaltak és az is, hogy az esztergomi üzem mennyi embert foglalkoztat. A diákok azt is pozitívumként értékelték, hogy az alkalmazottak közel 40 százaléka női munkaerő, mondta el az üzemlátogatás kapcsán Mohai András, a Dél-Dunántúli Humánerőforrás Kutató és Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft. projektmenedzsere, aki szerint igazán hasznos, ha a diákok testközelből szemrevételezhetik a termelőüzemekben zajló komoly és felelősségteljes munkát.