Új eszközök a paksi mentőállomáson

Fotó: Szaffenauer Ferenc

Az önkormányzat, az atomerőmű és magánszemélyek felajánlásának köszönhetően idén 1,3 millió forint értékben jutott új eszközökhöz a Paks és Környéke Mentéséért Közalapítvány. Ennek köszönhetően a mentőautók felszereltsége tovább korszerűsödött, többek között olyan modern égési kötszerrel, mely az amerikai hadseregnél is használatos.

Évről évre korszerűsödik a paksi mentőállomás felszereltsége a Paks és Környéke Mentéséért Közalapítványon keresztül. Ahogy azt az elnevezés is jelzi, az alapítványt azért hozta létre a város önkormányzata, hogy ezen keresztül valósulhassanak meg a térségben élők ellátását célzó fejlesztések. Idén motoros légúti leszívó készüléket, a legkorszerűbb (az amerikai hadseregnél is használatos) égési kötszert, oxigénpalack-tartó táskát és szülészeti ultrahang készüléket vásároltak a mentőautókba, továbbá vezetéstechnikai tréningen vettek részt a gépjárművezetők. Mint azt Feil József, az alapítvány elnöke – aki maga is mentőtisztként dolgozik – elmondta: kivételes az a felszereltség, amelyhez így hozzájuthat a paksi mentőszolgálat, idén 1,3 millió forint értékben. Van olyan eszköz, ami a munkájukat teszi gördülékenyebbé, s van olyan, ami a betegek ellátását javítja: például az ultrahang készülék használatával már a kórházba vezető úton is megbízható információkat kaphatnak a szülés előtt álló kismama állapotát illetően.

Az eszközökre és a továbbképzésre a paksi önkormányzat humánpolitikai bizottságához nyújtott be öt pályázatot a közalapítvány, ahol összesen 450 ezer forint támogatást nyertek. A Paksi Atomerőmű Zrt. – amely ugyancsak minden évben támogatja a szervezetet – 400 ezer forinttal járult hozzá a fejlesztéshez, az adó 1 százalékából felajánlott támogatásoknak köszönhetően pedig 450 ezer forint gyűlt össze a közalapítvány számláján. Minden esztendőben az alapítvány kuratóriuma dönt arról, hogy az adott évben a felszerelés bővítését vagy az elavult eszközök cseréjét célozzák meg. A döntésnél figyelembe veszik az ott dolgozók mindennapi gyakorlatán alapuló javaslatokat is. Az elmúlt években az informatikai fejlesztés is a közalapítványon keresztül valósulhatott meg a mentőállomáson, s a dolgozók számára kötelezően előírt szakmai továbbképzést is ezúton támogatják. A cél, hogy a térségben élők minél magasabb színvonalon juthassanak hozzá ezen egészségügyi ellátáshoz.