Vereséggel kezdett az ASE

Bencze Tamás együttese magabiztos játékkal győzte le az ASE kosárlabdacsapatát a Horváth Zoltán Emléktorna nyitónapján szerdán. Az ellenfélnél a két próbajátékos, Timberlake és Pantelics is remekelt, míg Völgyiéknél a sérülésből felépült Williamsel kiegészült társaság továbbra sem csiszolódott össze. A meccs nagy részében a sárga-feketék akarata érvényesült, már az első negyed nagy részét is a Falco uralta, a Paks csupán az utolsó percekben talált magára. A felkészülési mérkőzés második negyedében már mindkét csapat lendületben volt, négy perc után 31-26 volt az ASE-nak, mégis Völgyi Péter kért időt. A folytatásban a Falco fordított, és nem szórakozta el előnyét, így a félidőben 37-44 állt az eredményjelzőn. A szünet után is lendületes kosárlabda folytatódott, a tolnaiak Vojvoda vezérletével a negyed végére három pontra zárkóztak (60-63). Azonban hiába próbált meg mindent a Völgyi Péter vezette paksi egylet, egy pontnál közelebb nem tudott felzárkózni az ellenfélhez, így megérdemelten arattak győzelmet a szombathelyiek, írta a bb1.hu. A Falco csapatként jobban együtt játszott, az ASE védekezésben és támadásban is sok gyermeteg hibát vétett – nyilatkozta a mérkőzést követően a paksi vezetőedző. A folytatásban csütörtökön fél ötkor játszanak a piros-kékek a Pécs ellen, ahol remélhetőleg az utóbbinál jobb formát fognak mutatni.