Elkészült Gyulai István első lemeze
Gondolatstoppos címmel megjelent Gyulai István első lemeze. A paksi dalszerző szóviccekkel teli, elgondolkodtató versei 12 dalban, 46 percben öltenek testet, melyek nem teljesen ismeretlenek a helyi közönség számára, ugyanis a fiatal paksi tehetség több ízben adta már elő saját szerzeményeit kötetbemutatón, tárlatmegnyitón vagy rendhagyó irodalomórán, ahol a közönség körében nem egyszer merült fel az igény, hogy hangzóanyagon is meghallgathassa az egyedi dalokat. A szerző, mint mondta, rendhagyó szövegeivel nem országos ismertségre kíván szert tenni, csupán azt szeretné, hogy az ismeretlen hallgató is felkapja a fejét egy-egy soron, induljon el benne egy gondolatmenet. A lemezfelvétel augusztusban kezdődött meg, a hanganyag rögzítése mellett több hetes feladatot adtak a keverés munkálatai, melyet a lemez hangmérnöke, zenei rendezője, Hatvani Szabolcs végzett. A felvételek a paksi Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási Intézményben készültek: a CD-n 15 szerzemény közül 12 különböző érzelmű és témájú dal, valamint három Németh Szabolcs vers hallható. A 300 példányban megjelenő színes korongot, melyet 10 vendégzenész játéka is színesít már kereshetik az érdeklődők Gyulai Istvánnál, illetve további információ található a lemezzel kapcsolatban a gyulaipisti.hu honlapon.