Sportos hírek

Az MVM Paks taktikus játékkal 1:0-ra győzni tudott a Kecskemét ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának szombati játéknapján. Az eseménytelen első félidőben a zöld-fehérek csatárai több gólhelyzetet is kidolgoztak, azonban a második sárga lapját begyűjtő Vayer kiállítása után fölénybe került a KTE. Az ellenfél egyik játékosa, Gyagya csak szabálytalanul tudta szerelni Bödét a tizenhatoson belül, s a megítélt büntetőt Éger biztosan értékesítette, így megszerezte a vezetést Kis Károly egylete. Később Mohlt durva szabálytalansága után a játékvezető azonnal kiállította, a szervezetten játszó Paks pedig meg tudta tartani egygólos előnyét.

2:0-ra verte a Ferencváros második csapatát az NB II-es paksi egylet hazai pályán a másodosztályú labdarúgó-bajnokság vasárnapi mérkőzésén. A két egykori elsőosztályú játékos Lengyel Ferenc és Lipcsei Péter edzői összecsapásából előbbi került ki győztesen, miután a mindössze 19 éves Feil Máté kétszer vette be az ellenfél kapuját. Fotó: Molnár Gyula

Az elmúlt három évben vesztesen volt kénytelen elhagyni a parkettet az ASE Kaposváron és szombaton is a papírforma érvényesült. A 82:60-as vereséget elszenvedő piros-kék egylet vezetőedzője, Völgyi Péter úgy nyilatkozott, kulcsjátékosai fáradtan mozogtak, a Kaposvár sokkal frissebben kosárlabdázott. Kiegyensúlyozottabban játszottak és megérdemelték a győzelmet.