Böde gólja sem segített

Későn ébredt és 2:1-re kikapott utolsó törökországi edzőmeccsén az MVM Paks csapata. A tolnaiak a moldáv Zimbruval csaptak össze pénteken délután, de már az első félidőben kétgólos hátrányt szedtek össze, a szünet után jött Böde-gól csak a szépítésre volt elegendő, írja a pepsifoci.hu. Böde egyébként épp a mérkőzés napján lett ismét Tolna megye legjobb játékosa, Kis Károly vezetőedzőt pedig mint a legjobb tolnai trénert tüntették ki a a szekszárdi vármegyeházán múlt héten. Mivel mindketten Belekben voltak, így Karszt József technikai vezető vette át a trófeát és az oklevelet.

Ugyancsak a tolnaiakkal kapcsolatos hír, hogy Kovács Attila rehabilitációja a végéhez közeledik, és bár a zöld-fehér csapat 31 éves kapusa nem utazott el a beleki edzőtáborba, elmondása szerint hamarosan teljes értékű edzésmunkát végezhet. Mint ismert, a kapus jobb térdét még decemberben megműtötték, és az akkori orvosi jelentések szerint január közepén már pályára is léphetett volna.