Több évre biztosított az elhasznált fűtőelemek elhelyezése

A tároló bővítésének eredményét ellenőrizte és mindent rendben talált a Kiégett
Kazetták Átmeneti Tárolójában tett látogatása során a Társadalmi Ellenőrző és
Információs Társulás Ellenőrző Bizottsága. Máté Dénes elnök elmondta, hogy a
létesítmény építését, bővítését kezdetektől figyelemmel kísérték. Ugyanezt tették a
most véget ért kapacitásbővítő beruházás során is: a lakossági kontrollcsoport több
ízben járt a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. által üzemeltetett létesítményben.
Ezúttal Nagy Barnabás telephelyvezető és munkatársa, Tokaji Sándor tájékoztatta
a bizottság tagjait a bővítésről, illetve a találkozás alkalmát kihasználva, a tároló
működésének eddigi tapasztalatairól különös tekintettel a múlt év eredményeire.
Nagy Barnabás elmondta, hogy 2011-ben 480 kiégett kazettát szállítottak át
az atomerőműből a KKÁT-ba, amelyben most 7027 üzemanyag kazetta van.

Kiemelte, hogy eddig minden üzemanyag-manipulációt sikerrel, balesetmentesen
végeztek el. A tároló környezetre gyakorolt hatása elenyésző, nem haladja meg
egy tízemeletes lakóház hatását. A létesítményt az elmúlt hónapok során négy
modullal bővítették, jelenleg az üzembe helyezéshez szükséges engedélyre
várnak. Azzal, hogy elkészült a négy modul, több évre megoldott az atomerőműben
elhasznált fűtőelemek elhelyezése. Nagy Barnabás hozzátette, hogy a Radioaktív
Hulladékokat Kezelő Kft. szakemberei folyamatosan keresik a gazdaságosabb, jobb
térkihasználást lehetővé tévő megoldásokat. Kérdésre válaszolva azt is elmondta,
hogy a kiégett fűtőelemeket a világ legnagyobb részén nem tekintik hulladéknak,
éppen ezért nem szorgalmazzák végleges tárolóba helyezésüket. A törekvés az,
hogy a bennük lévő értékes anyagokat újrahasznosítsák.