Nyüzsgő a civil élet Csámpán

Fotó: Molnár Gyula

A tető fokára hágott a hangulat a IX. Csámpai Nosztalgiatalálkozón, ahol minden fellépő előadását népes vendégsereg kísérte figyelemmel. Szinte dugig megtelt a közösségi ház mellett felállított rendezvénysátor, ami nem is csoda, hiszen színvonalas fellépők és gazdag programok váltották egymást a palettán. Régi fotográfiák segítségével egy évszázadnyit ugorhattak vissza a látogatók az időben, ugyanis a rendezvényen tárlattal emlékeztek vissza arra, hogy 100 évvel ezelőtt kezdődött Csámpán az iskolai oktatás. Habár ma nincs iskola és nincs oktatás, annál is aktívabb a civil és sportélet, ebből kaptak ízelítőt a fesztiválon résztvevők. A programok hagyományosan kispályás futballtornával kezdődtek, majd szentmise után keződhetett a lecsófőző-verseny.

Emellett néptáncosok, a Csillag Show-tánc Egyesület, valamint a Csámpai Country Road Club invitálta a színpad elé a nézőket, akik még profi western bemutatót is láthattak a Csámpai Lovassport Egyesület előadásában. Az est sztárfellépője Freddy Mercury magyar hangja, Tabáni István volt, a sikeres napot pedig bál zárta.