Három keréken a londoni olimpiára: Londonban most jó magyarnak lenni

Pannival még Marokkóban. A fiúk most már Londonban izgulnak a magyar dzsúdósokért, hasonlóan borongós, esős időben.

Bár gyerekkora óta ismerem, nem hittem volna, hogy ilyen ember nő ki a paksi dzsúdóteremből, mondta Treszl Gábor, aki személyesen, óriási hévvel szurkoló magyarok táborában izgulta végig a helyszínen Csoknyai László küzdelmeit. Laci harcolt mint egy oroszlán, a sors fintora, hogy ilyen gyorsan a mezőny egyik legjobbjával találkozott össze, pedig ebből még bármi lehetett volna, vélekedett a motoros, aki párjával, Hunyadi Bencével a tervezettnél egy nappal korábban, július 27-én ért Londonba. Óriási a hangulat a brit fővárosban, leírhatatlan az atmoszféra, a magyar szurkolói klubban Kovács Kokó István és Kovács Anti együtt elemzik a történteket a szurkolókkal. Itt ülnek a kézilabdások is, most gratuláltam az eredményükhöz, de személyesen végig izgulhattam a koreaiak elleni győztes mérkőzést is, újságolta kedden Bence az ünnepi hangulat és néhány sör mámorában.

Elárulta, nem csak a sportolók söpörték le ellenfeleiket a pályáról, a magyar nézők szurkolói virtusától zengett a terem, felemelő volt, vallja. A fiúk szájából néha alig jött, néha csak úgy dőltek a szavak, érezhető, hogy katartikus kint az állapot, Treló egy mondattal írta le: Londonban jó érzés most magyarnak lenni. A brit főváros egy hete az olimpia lázában ég. A nyüzsgő várost az Index stábja a Pannónia fedélzetén járta be, miután a fiúk elvitték a kint tartózkodó újságírókat egy kis kirándulásra. A világjárók még Bor Barna küzdelmeit nézik meg, majd augusztus hetedikei indulással az Észak-európai területeket bejáró Roburos csapattal folytatják a túrát. Bár a korábbi tervekben nem szerepelt, úgy határoztak Dublin és Belfast érintésével bejárják Írországot is, ugyanakkor a józan ész azt diktálja, az Alpok magaslatainak ne vágjanak majd neki. Az expedíció újdonságairól többet is olvashatnak a hétvégén megjelenő Paksi Hírnökben.