Jövőd záloga – pályaválasztási kiállítások Tolna megyében

A Tolna megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja idén a Jövőd záloga elnevezésű rendezvénysorozat keretében ismét lehetőséget teremt a tanulók és szülők számára, hogy az érettségi utáni képzésekkel, középiskolákkal, a szakma- és pályaválasztással ismerkedjenek és tájékozódjanak az aktuális továbbtanulási lehetőségekről, tájékoztatta lapunkat a megyei Kormányhivatal. A program első lépcsőjébe paksiak is bekapcsolódtak. Ennek keretében november 5-től 8-ig közel egy héten át szakmatúrákon vehetnek részt és üzemeket látogathatnak a fiatalok. Ezen időszakban a Tolna megyei Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével 234 olyan tanulószerződést is kínáló Tolna megyei vállalkozás és műhely nyitja meg kapuit, ahol lehetőséget biztosítanak az ott gyakorolt szakmák és tevékenységek valódi kipróbálására.

Bonyhádon külön bemutatkoznak a megye legnagyobb szakképző intézményei, Szekszárdon a főiskolán pedig az érettségi utáni képzési lehetőségeket kínáló egyetemek, főiskolák és középiskolák bemutatkozásával folytatódik a rendezvénysorozat. A pályaválasztási szakkiállítás jegyében november 15-én este szülőknek és pedagógusoknak tart izgalmas előadást a neves és közismert pszichológus Dr. Tari Annamária a szekszárdi főiskolán, aki a Z generáció, a technológiai fejlődés és a jövőt meghatározó döntések viszonyát vázolja fel a hallgatóságnak.

A Jövőd záloga Pályaválasztási Kiállítások részletes programjait, kiállítóit, a továbbtanulással, a középfokú beiskolázással kapcsolatos tudnivalókat, továbbá a Nyitott munkahelyek keretében látogatható vállalkozások listáját folyamatosan nyomon követhetik a munkaügyi központ honlapján, a www.ddrmk.hu címen is. A rendezvénysorozaton megyeszerte idén várhatóan közel ötezren vesznek majd részt.