Útjavítások Tolnában

Mintegy három és fél milliárd forintos beruházással újítanak fel az idén alsóbbrendű utakat Tolna megyében – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel. A cég tájékoztatása szerint várhatóan augusztus végén, szeptember elején indul a 6233-as út – Paks és Kölesd közötti – 15,4 kilométeres szakaszának felújítása kétmilliárd 80 millió forintos költséggel. A felújítás ívkorrekciót, valamint hét buszöböl építését is tartalmazza. Főutat érintő fejlesztés lesz Tolna megyében a 6-os és 65-ös főút kereszteződésében épülő körforgalom. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint jogerős építési engedély van a csomópont átépítésére, amely eredményes közbeszerzés után még az idén elkezdődhet; a balesetveszély csökkentése érdekében két buszmegálló öblöt és közvilágítást is kiépítenek.