A fiatalok korszerű tudására számítanak

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. immár szokásosan idén ősszel is részt vett a nagy állásbörzéken, ahol az érdeklődő fiatal szakemberek konkrét állásajánlatok mellett megismerhették a cégcsoport tevékenységét, valamint a hazai energiarendszerben betöltött szerepét is. A közelmúltban megrendezett HVG Állásbörzén és a napokban zárult műegyetemi állásbörzén több ezer hallgató kereste fel az MVM standját. – Az MVM Csoport olyan pályakezdőket, fiatal és tapasztalt szakembereket keres, akik korszerű tudásukkal, ismereteikkel, az ágazat és a szakterületük iránti magas fokú elkötelezettséggel, a fejlődésre való nyitott hozzáállásukkal támogatják az MVM Csoportot stratégiai céljainak elérésében – mondta Fluck Benedek, az MVM Zrt. humán-erőforrás vezérigazgató helyettese.

Felkai György kommunikációs igazgató hozzátette, hogy a nyolcezer főt foglalkoztató MVM Csoport Magyarország egyik legjelentősebb munkáltatója. A társaságcsoport dinamikusan fejlődik és izgalmas szakmai kihívások előtt áll, amelyekhez nélkülözhetetlen a fiatal munkaerő. Ide sorolta a tavaly nyáron alakult MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt.-t is, ami – mint mondta – szintén számít a fiatalokra: ez a társaság készíti elő a paksi atomerőmű kapacitás-fenntartását, amely az évszázad legnagyobb ipari beruházása lehet.