Egy esten két lemez bemutatója

pistiest2011-ben jelent meg Gyulai István első lemeze Gondolatstoppos címmel. A CD bemutatása 2013-ban kezdődött a közönség számára már nem ismeretlen Pistiestek keretében zenésztársak, illetve kollégák segítségével. Most a sorozat záróakkordja következik. Ugyanis András neve napján, november 30-án szombaton 19 órakor a Csengey Dénes Kulturális Központ előterében zenél újra Gyulai István.

Az alkalom abból a szempontból különleges, hogy az esten több, a Gondolatstoppos óta született szerzemény is elhangzik, így a hallgatóság egy estén élvezheti két lemez (egy kiadott és egy kiadásra váró) bemutatóját is. A koncertet Hefner Erika, a Csengey Dénes Kulturális Központ szakmai igazgatója ajánlja a közönség figyelmébe.