Bencze János: a Roszatommal való szerződés biztonságos

Forrás: jobbik.hu
Forrás: jobbik.hu

Az atomenergia középtávon nem nélkülözhető a magyar energiaellátás biztonsága szempontjából, és mint tiszta és olcsó energia, a legalkalmasabb az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős mértékű csökkentésére, szögezte le Bencze János, a paks-tamási választókörzet jobbikos országgyűlési képviselőjelöltje. Mivel Pakson eddig is orosz technológiát használtak, így a Roszatommal való szerződés tekinthető a legbiztonságosabbnak Magyarország számára. A Roszatom több országban épít atomerőműveket, és mindezt a legmodernebb technikai és biztonsági feltételek mellett, tette hozzá a párt Tolna megyei szervezetének elnöke. – Kulcskérdésnek tartom a projektben való 40 százalékos hazai részvétel konkretizálását és annak elkerülését, hogy a beruházást a Magyarországon működő külföldi cégek, vagy gyanús, Közgép részvételű konzorciumok kapják meg a valódi magyar kis- és középvállalkozások helyett – nyilatkozta Bencze János hozzátéve, az látható körzetünkben, hogy az állami támogatással megvalósult közberuházásokról a helyi munkavállalók teljesen kiszorultak. Ha ez az atomerőmű-bővítésnél is így történik meg, akkor a környéken elmarad a beruházás által méltán elvárt gazdasági fellendülés, véli a jobbikos képviselő. A Tolna megyei hármas számú választókörzet országgyűlési képviselőjelöltje úgy véli, csak a Jobbik alkalmas arra, hogy ez a beruházás az ország és a térség érdekeit figyelembe véve valósuljon meg alapozva arra, hogy meglátása szerint csak a Jobbikot nem terhelik az elmúlt 24 év gazdasági-politikai összefonódásai.