Felidézték a múltat a hivatal nyugdíjasai

Fotó: Vida Tünde
Fotó: Vida Tünde

Baráti összejövetelre hívta Nyiratiné Nász Rózsa, az okmányiroda nemrég nyugdíjba vonult vezetője és néhány egykori munkatársa mindazokat, akik valamikor a polgármesteri hivatalban vagy annak elődjeinél dolgoztak. Ilyen találkozót korábban nem szerveztek, így még az ötletgazdák is elfogódottak voltak kissé. Akadt a vendégek között olyan, aki múlt év végén búcsúzott, de olyan is, aki 25 éve nyugdíjas, és a munkakönyvében még munkáltatóként a községi tanács vb szakigazgatási szerve szerepelt. Közös volt bennük – ahogyan azt Nyiratiné Nász Rózsa mondta –, hogy valamennyien a köz szolgálatában álltak, Paksért, a paksi emberekért dolgoztak. Hozzáfűzte, hogy bár egy városban élnek, többekkel nagyon ritkán találkoznak, de, ha összefutnak, jólesik nosztalgiázni. Egy balatoni kiránduláson merült fel a találkozó ötlete, a neveket már akkor összegyűjtötték. Lendületet a szervezésnek az adott, amikor végleg el kellett búcsúzniuk egy kedves volt kollégától.

A hívó szóra több tucatnyian gyűltek össze a Prelátusban. Az egymás láttán érzett öröm lerítt az arcukról.

– Én csak két éve mentem nyugdíjba, de vannak, akikkel évek óta nem találkoztam, sőt olyanok is, akiket nem ismertem – jegyezte meg Stefánné Harmat Marianna, aki a pénzügyesként dolgozott. Elárulta, hogy igyekezett mindig, mindenütt jól érezni magát, ez így volt a hivatalban is, ahol még, ha bemegy, most is otthon érzi magát. – Nemcsak számokkal foglalkoztunk, hiszen minden ügy mögött van egy ember – mondta munkájáról.

Feil József a járási tanács mezőgazdasági osztályán kezdte pályafutását 1960-ban. Idén lesz húsz éve, hogy nyugdíjba vonult. Ő is örömmel jött a találkozóra. – Jóleső érzés felemlíteni a régi dolgokat – vélekedett.

Miként a főszervező mondta, nem tervezik, hogy létrehozzák a sokadik paksi nyugdíjasklubot, de ha lesz rá igény, évente egyszer megismételik a jól sikerült találkozót.