Ezüstöt szerzett az utánpótláscsapat

Az első félidőben még vezetett, de a végére elfáradt az Atomerőmű SE U18-as, sérülésektől tizedelt kosárcsapata, így a Szombathely összességében megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. A fiúk ezzel együtt minden elismerést bezsebelhetnek, óriási szívvel és akarattal jutottak el a döntőig, ahol egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet az esélyesebb vasiak ellen. A végeredmény egy ezüstérem lett, amire igazán büszkék lehetnek, írja a korosztályos országos döntőn nyújtott szerepléssel kapcsolatban a klub honlapja. A szegedi megméretésen a Honvéd, a Pécs és a Szeged várt a fiúkra a B csoportban. A legjobb nyolc közé a rájátszásban a 3. helyen került be az ASE U18-as csapata. Két hatos csoportban indultak a küzdelmek, majd a legjobb négy vitte az egymás elleni eredményeit és a másik csoport legjobb négy csapatával játszott oda-vissza mérkőzést. Végül izgalmas, rendkívül fordulatos finálé után szerezte meg az ezüstérmet a piros-kék csapat Antóni Csanád és Papp Márk brillírozó szereplésével. A döntő mérkőzésről ide kattintva bővebben is olvashatnak.

Közben a felnőtt csapat hétfőn az Alba ellen lép pályára Székesfehérváron 18.45-kor a Vodafone Sportcentrumban.