Sikeres volt a Kíra számára szervezett gyűjtés

Fotó: ase.hu
Fotó: ase.hu

Sikeres volt az akció, közel 700 ezer forint gyűlt össze Uladisev Kíra gyógykezelésére az Atomerőmű SE és az Atomic Boys Szurkolói Egyesület összefogásával szervezett gyűjtésen. A jegybevételből, valamint a gyűjtőurnából több mint félmillió forint jött össze, amelyhez a csapat és a vezetők is hozzátették a saját részüket, így nagyjából 700 ezerre rúgott a végösszeg. A piros-kék klub külön mondott köszönetet a KTE-Duna Aszfalt csapatának, akik szintén eljuttatták felajánlásukat a szívbeteg kislánynak. Az ASE képviseletében Kovács Ákos, a szurkolókéban pedig Babik Róbert, az Atomic Boys Szurkolói Egyesület elnöke kereste fel Kírát és családját, akiket nagyon meghatott a történet, és ezúton is köszönik mindenkinek, amit értük tettek.