Rekordmennyiségű pályázat érkezett az atomerőmű alapítványához

Fotó: Vida Tünde
Fotó: Vida Tünde

Rekordmennyiségű pályázat érkezett az idei első pályázati fordulóban a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványhoz. A kuratórium mai, Dunaszentbenedeken tartott ülésén huszonegy igényt támogatott azzal a megjegyzéssel, hogy az összes többi pályázat megalapozott volt, de a keret csak ennyit tett lehetővé. Mittler István, az alapítvány kommunikációs megbízottja arra világított rá, hogy az érdekeltségi terület negyvenegy települése közül negyven pályázott, ami jelzi, hogy az alapítvány pályázati rendszerét jó lehetőségnek tekintik. Mittler István azt is aláhúzta, hogy ezzel idénre nem zárultak be a kapuk: a kuratórium meghirdette a második fordulót. 2014. augusztus 25-ig várják az érdekeltségi körből érkező pályázati anyagokat, a döntést ez év októberéig meghozza a kuratórium a szakértő szervezet véleményét alapul véve. Második körben 216 millió forintról születik döntés.

A mostani nyertes pályázatok között sok az energiafelhasználást csökkentő beruházás, óvodák, orvosi rendelők, közösségi létesítmények újulnak meg Paks, Szekszárd és Kalocsa környezetében. Van a nyertesek között egész várost érintő informatikai fejlesztés csakúgy, mint kórházakat érintő beruházás.

A döntést egy egzakt pontrendszer alapján hozták meg, a különbségek – ahogy az ülésen elhangzott – nüansznyiak voltak. A legmagasabb értéket a gerjeni önkormányzat óvodát, könyvtárat, egészségházat érintő, energiaracionalizálást eredményező projektje kapta. Támogatást kap mások mellett Dunaszentgyörgy az iskola fűtéskorszerűsítésére, melegvízellátásának modernizálására, Bikács egy munkagépre, ami a település rendezés mellett a műveletlen területek művelésbe vonását segíti majd. Bölcskét külön kiemelték, mert itt örömteli esemény, óvodabővítés kezdődhet el három új munkahely születését segítve, Pálfát pedig azért, mert egyetlen volt a pályázók közül, ahol másik pályázathoz önerő biztosítására kértek segítséget az alapítványtól. Paks városa is a nyertesek között van, az önkormányzat óvodaépület hőszigetelésére kért és kapott támogatást. A szekszárdi és a kalocsai kórház szintén a nyertesek között van: a véletlen műve ugyan, de mindkét helyen a betegétkeztetéssel függ össze a tervezett fejlesztés.

A Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. évente 500 millió forinttal támogatja, hogy így segítse a térség fejlődését, az ott élők életminőségének javítását.