Hatszáz gyerek közül is felfigyeltek a magyar balerinára

Fotó: Szaffenauer Ferenc
Fotó: Szaffenauer Ferenc

Hatszáz gyerek közül egyből kiszúrták Hannát a New York-i próbakurzuson, számolt be lapunknak az eddigi eredményekről és az oktatók előzetes visszajelzéseiről Huszák Mónika, Kovácsevics Hanna édesanyja. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a tehetséges paksi balerina mindössze 14 évesen kapott lehetőséget, ráadásul Magyarországról elsőként, hogy bemutatkozhasson a New York-i Balett Akadémia felvételijén. Jelenleg is tart a próbakurzus, ahol Hanna a baletten kívül más táncműfajokkal, például latin táncokkal is megismerkedhet, majd a meghallgatások végén döntenek arról, hogy további, egyéves ösztöndíj keretében folytathatja-e tanulmányait az Egyesült Államokban. A tánctudása mellett ilyenkor figyelembe veszik az alkatát, magasságát, súlymegtartó képességét, egyszóval mindent, ami ezen a pályán lényeges lehet, mesélte el Hanna édesanyja. Az egyik amerikai tanárnő külön lehetőséget is felajánlott Hanna számára egy egyedi próbanapon, készítettek róla portfóliót a szakma számára, segítik a karrierjét. A fiatal balerina csütörtökön kap bizonyítványt miután vizsgáztak, szombaton pedig nyilvános fellépést tartanak, amit a szülők is megtekinthetnek.