Szurkolói ankéton mutatkoznak be az újoncok

Az új játékosok is bemutatkoznak az MVM-Paks következő szurkolói ankétján július 22-én 18 órakor. A Fehérvári út 29-es szám alatt található klubházban szó lesz a változásokról és természetesen a felkészülés értékeléséről is. Várnak minden érdeklődőt a programra, azok, akik a szurkolói ankéton váltják ki ingyenes szurkolói kártyájukat, ajándékot is kapnak mellé.

További hír a klub háza tájáról, hogy kisorsolták a csapat első ellenfelét a Magyar Kupában. A Magyar Labdarúgó Szövetség székházában hétfőn készítették el az első kör programját, amelyben 128 klub szerepel. Az első osztályú csapatok a korábbi évekkel ellentétben már a legelejétől részt vesznek a sorozatban, igaz, kiemeltként az első két fordulóban kizárólag alacsonyabb osztályban szereplő együttesekkel kerülhetnek össze. Az MVM-Paks az NB III-as Felsőtárkányt kapta ellenfélként. A Magyar Kupa első fordulóját augusztus első hetében rendezik, a párharcok egy mérkőzésen dőlnek el.