A Csengeyben is színpadra kerül a Bagoly és Cica

Pakson is bemutatja az Orlai Produkciós Iroda Bill Manhoff darabját, a Bagoly és Cicát a Csengeyben Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás szereplésével, Pelsőczy Réka rendezésében. Az 1970-ben hatalmas sikerrel bemutatott komédia filmen is emlékezetes volt, akkor főszerepeit Barbra Streisand és George Segal játszotta. Most is nagy siker várható, így érdemes már most jegyek iránt érdeklődni a januári előadásra. A történet sztorija szerint Felix ifjú író, aki a nagy áttörésre vár. Szakadatlanul dolgozik a nagy regényen, amely majd híressé teszi, ám a kiadók sorra visszautasítják őt.

Doris, a magát modellnek valló fiatal nő a jég hátán is megél – illetve élne, ha hagynák. Ám az éjszaka közepén kiteszik a lakásából, ő pedig bekopog, hogy menedéket keressen Felixnél. Náluk ellentétesebb két embert nem hordott még a hátán a föld. Csupán egy percre van szükség, hogy egymás agyára menjenek. Ám mégis össze vannak kényszerülve egy pici garzonlakásba. Hát mindent megtesznek, hogy valahogy túléljék a helyzetet.