Lezárult az általános iskolai beíratás

Nyugodtan zajlott Pakson az általános iskolai beíratás. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő három helyi általános iskolában összesen hat első osztály indul a 2015/2016-os tanévben. Azokat a gyerekeket kellett beíratni általános iskolába, akik idén augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket. Mentesség abban az esetben állt fenn, ha a gyermek még nem érte el az iskolakezdéshez szükséges fejlettséget. Paks közigazgatási területén a 363 tanköteles korú kisgyermekből 168-at írattak be a helyi nem állami, illetve állami fenntartású intézményekbe. Utóbbiak esetében a Bezerédj iskolában kettő, a Deákban egy, a II. Rákóczi iskola székhelyén pedig három első osztály indul, a gyermeklétszám osztályonként 21-26 fő. Fellebbezés nem volt, ami azt jelenti, hogy az intézmények minden várólistás igényt teljesíteni tudtak. A beíratáskor a szülőknek dönteniük kellett arról, hogy erkölcstan vagy hit és erkölcstan tantárgyat tanuljon gyermekük, összegzett Péterné Iker Ivett. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Paksi Tankerületének igazgatója a középiskolai felvételi eljárással kapcsolatban úgy tájékoztatott, hogy a fenntartásukban működő Paksi Vak Bottyán Gimnáziumban minden meghirdetett osztályt el tudnak indítani. A hatosztályos képzésben ez egy osztályt jelent, az egyeztetett felvételi jegyzék alapján 30 főt vettek fel, a négy évfolyamos képzésben meghirdetett két osztályból az egyik 29 fővel, a másik pedig 31 tanulóval indul. A fellebbezések időszaka is lezárult, a másodfokú döntésről a fenntartó az elmúlt héten írásban értesítette az érintett szülőket.